km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja
Csütörtökön ismét összeülnek a képviselők

Csütörtökön ismét összeülnek a képviselők

Csütörtökön 9 órai kezdettel tartja soron következő rendes ülését a szombathelyi képviselő-testület, amely 14 napirendi pontot nyilvánosan, egyet zárt ajtók mögött tárgyal. A közgyűlést élőben követhetik a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán is.

 

Tárgyalják az ELTE duális gépészmérnökképzésről szóló beszámolóját és fejlesztési elképzeléseit, ami az önkormányzati támogatás átutalásának feltétele.


Mint ismert, január 1-től a Blaguss veszi át a helyi járatos buszok üzemeltetését. A közösségi közlekedésről szóló előterjesztésből kiderül, hogy a társaság 33 új buszt rendelt meg, telephelyét a Muskátli utcában alakítja ki, az Éhen Gyula téren ideiglenesen konténerekben helyezi el a forgalmi szolgálatot és a pénztárat, továbbá rendelkezésére áll a személyi állomány is. Változik a menetrend: a 30Y járat útvonalát például meghosszabbítják a Minerva lakóparkig, valamint létrejön egy észak-déli autóbuszvonal Herény és Bogát között.


Módosítják a Médiaközpont alapító okiratát, és elbírálják az ügyvezetői pályázatot, amelyre két beadvány érkezett.


Nyolcszorosára emelkedik a Haladás Labdarúgó Kft. törzstőkéje, amiben a közgyűlés nem kíván részt venni. A többségi tulajdonos a Haladás Marketing Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. lesz 88,7 százalékkal.


Elfogadják a SZOMHULL első félévi beszámolóját, és jóváhagyják Sárdi-ér utcai ipari parki telkek értékesítését. Eredményes volt a licit: a Vas Megyei Ingatlanfejlesztő Zrt. vásárolhatja meg a 800 millió forint értékű ingatlancsomagot. Beszámoló hangzik el a volt EPCOS telephely hasznosításáról, és napirenden szerepel a város drogstratégiája.


Gazdát cserél egy Rumi úti és egy Szent Márton utcai praxis, eredményes a háziorvosi életpályamodell.


A FALCO Zrt. levélben erősítette meg, hogy a Kolozsvár utcai ingatlanon ipari tevékenységet nem tervez, a területen környezetvédelmi beruházásként por- és zajvédelmi zónát alakítanak ki.


Zárt ülésen kulturális és sport kitüntetésekről határoznak a képviselők.


Fotó: archív/Nagy Jácint

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.