km/óra
  2023.06.09., péntek  •  Félix napja
Dacia
Családokat kell kitelepíteni Zalában a hatalmas eső miatt

Családokat kell kitelepíteni Zalában a hatalmas eső miatt

A péntek este óta lehullott jelentős mennyiségű csapadék miatt a Zala megyei Liszóban és Surdon víz alá kerültek az alacsonyabban fekvő házak, öt családot ki kell telepíteni. Somogy és Zala megyében több helyen szünetel a vasúti közlekedés.

 

Kalamár Norbert, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére szombaton elmondta: a jelentős mennyiségű csapadék miatt Liszóban öt házat elöntött a belvíz, emiatt az ott élőket szombaton kitelepítik. A polgármester gondoskodik az érintett házakban élő húsz ember elhelyezéséről.
    

A vihar és az extrém mennyiségű csapadék miatt péntek este óta Zala megye tucatnyi településén kellett beavatkoznia a katasztrófavédelemnek. Elsősorban az utakra dőlő fák eltávolítására, de több helyen vízszivattyúzás miatt is hívták őket, elsősorban Zala déli részén.
   

A Mávinform szombat délelőtt azt közölte, hogy a vihar többfelé okoz fennakadásokat Somogy és Zala megyében. A péntek éjjeli, szombat reggeli viharok és esőzések következtében több helyen fák dőltek a vasúti pályára és a felsővezetékre.
    

Zákányban a hirtelen lezúduló csapadék miatt járhatatlanná vált a pálya. Nagykanizsa és Gyékényes, Gyékényes és Őrtilos, Gyékényes és Somogyszob között pótlójáratokra kell átszállni, emiatt jelentősen hosszabb utazási időre kell számítani.
    

Több helyen még délután is korlátozások várhatók a vasúti közlekedésben. (MTI)


Böhönye környéki helyzetkép:

 

Szintén Böhönye:


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Elkészült a Belvárosi Levendulás
Megszépült a Mártírok tere: a Szombathelyi Belvárosért Egyesületnek köszönhetően a korábban inkább balkáni állapotokat mutató teret szombattól 700 tő levendula díszíti.
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
Május 12-14. között rendezték meg idén az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőt Hajdúszoboszlón. A nagy hagyománnyal bíró, 13. alkalommal megrendezett megmérettetésen két helyi csoport, a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári kör Népdal és nótaköre, valamint a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ĐURĐICE vegyes kórusa és senior táncsoportja is kiemelkedő eredményt ért el.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
legfrissebbek
Az áradó Rába szigetéről mentettek embereket a tűzoltók Vasban
Dugólétrák és kötelek segítségével menekítették ki a bajbajutottakat.
Ráfutásos balesetek okoztak nagy dugót több helyen is Vasban
Balogunyomnál egy Mercedes nyergesvontató lengyel vezetője volt figyelmetlen és a társának a szerelvényébe tolt egy álló személyautót. Szombathelyen csúcsidőben tolta össze a sort egy MAN teherautó.
A hét végén is folytatódik a záporos, zivataros idő
Folytatódik a záporos, zivataros időjárás a hét végén is, többórás napsütés az ország nagy részén csak vasárnap várható. A hőmérséklet az eddigiekhez hasonlóan 21-26 Celsius-fok körül alakul a legmelegebb órákban - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Pert nyert a polgármester Dankó István ellen, jótékony célra fordítja az összeget
Hende Csaba titkárságvezetője, korábban államtitkára Dankó István beperelt, mert a közgyűlésen azt találtam mondani, hogy számomra tisztességében megkérdőjelezhető az az ember, aki államtitkárként a saját cégének milliárdos üzletet intéz, olvasható dr. Nemény András polgármester Facebook-oldalán.
Eddig hat jelölés érkezett a „Szombathelyi hétköznapi hősök” díjra
Hat jelölés érkezett a frissen alapított „Szombathelyi hétköznapi hősök” díjra. Az elismerést olyan személy kaphatja, aki sokat tesz a közösségért. Már tart a szavazás, a jelöltekre június 16-ig lehet voksolni egy online űrlapon. A díjat az Érezd Szombathelyt! programsorozat keretében, az első teraszkoncerten adják át.