km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Haladás: Győztes évzárás

Haladás: Győztes évzárás

2022 utolsó bajnokiján a Szombathelyi Haladás jól focizott Csákváron, így megérdemelten nyert. A végeredmény: 0-2.

Az év utolsó meccsét a hazaiak kezdték jobban, Baracskai a 2. percben már tesztelte Verpeczet, de kapusunk mentett. Nem sokkal később Bosnjak centerezett, Auerbach csak másodszor tudta összeszedni a labdát. A 10. percben egy veszélyes Hali-kontra végén Molnár tüzelt 15 méterről, labda egy védőről szögletre vágódott. Nem indult rossz iramban a mérkőzés, mindkét gárda gólra törően focizott az első negyed órában.

A 16. percben Csilus ment el a bal szélen, remekül adott középre, Rácz 11 méterről lőtt, Auerbach azonban szögletre tolta a labdát – ez volt eddig a legnagyobb helyzet. A zöld-fehérek átvették a játék irányítását. A 19. percben 18 méterről jutott szabadrúgáshoz a vasi alakulat: Csernik bombája után Auerbach ismét bravúrral védett. Molnárék folyamatosan támadtak, a 21. percben Németh Milán került helyzetbe, balról, ballal, 10 méterről, erőből lőtt, a csákvári kapus a mezőnybe ütötte a labdát. A játékrész első fele egyértelműen Michal Hipp együtteséé volt.

A 27. percben Molnár Rajmund vette célba a hazai kaput, de a lövése gyengére sikeredett. A játék a sárga-kékek térfelén folyt, Csilusék jól szűrtek, Ráczék pedig formás támadásokat vittek végig. Fél óra elteltével a Haladás már vezethetett volna, de a csákváriak kapusa nagyszerű napot fogott ki. A zöld-fehérek hétszer vették célba a hazai kaput, ötször el is találták azt.

A félidő hajrájában kiegyenlítettebb lett a játék, de a Fejér megyeiek semmilyen veszélyt nem jelentettek Verpecz kapujára. A 42. percben egy formás akció végénRácz passzolt Csernikhez, aki balról, 16 méterről szépen tekerte a labdát a bal felső sarokba (0-1)! Az első félidő után teljesen megérdemelten vezetett a Hali.

A fordulást követően a 48. percben 11-es jutott a Haladás: Mészáros kaszálta el Ráczot a 16-oson belül. A sértett a labdát a jobb alsó alsó sarokba lőtte (0-2)! A kétgólos előnyben a szombathelyiek visszahúzódtak a saját térfelükre, és kontrákkal próbálkoztak. A házigazda nem tudott mit kezdeni a Haladás játékával, így szűk egy óra után Tóth Balázs négyet is cserélt.

Az Aqvital focizott mezőnyfölényben, de Baracskaiék nem jutottak el helyzetig. A Haladás sem erőltette már feltétlenül a támadásokat, így kissé unalmassá vált az összecsapás. A meccs ezen periódusában a Hali nem tudta megtartani a labdát, a csákváriak beadásokkal próbálkoztak.

Az utolsó tíz percre fordulva a találkozó eseménytelenül zajlott, több volt a szabálytalanság. A 83. percben Magyar 21 méteres szabadrúgása után a jobb alsóba tartó labdát Verpecz tolta szögletre. Az utolsó percekre beszorult a Haladás, Csatóék csak romboltak.

Az eredmény nem változott, a Haladás teljesen megérdemelten nyert.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–SZOMBATHELYI HALADÁS 0 - 2 (0–1)

Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 200 néző. Vezette: Csonka Bence (Tóth II Vencel, Vad Anita)
CSÁKVÁR: Auerbach – Dulló, Alaxai, Karacs, Baranyai – Kocsis D. (Ominger 57.), Mészáros D. (Magyar 57.), Körmendi – Tamás N. (Kártik 57.), - Baracskai (László 82.), Torvund (Janyickij 57.) Vezetőedző: Tóth Balázs.
HALADÁS: Verpecz – Simut, Csató M., Németh M., Bosnjak – Derekas, Csilus T. – Doktorics (Horáth R. 86.), Csernik (Nyíri 93.), Rácz B. (Lencse 86.) – Molnár R. (Borvető 46.). Vezetőedző: Michal Hipp.

Góllövők: Csernik 42., Rácz (11-esből) 49.


(Fotó: Nagy Jácint)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.