km/óra
  2025.04.30., szerda  •  Katalin, Kitti napja
Markusovszky kórház: több mint 1500-an kapták meg eddig a koronavírus elleni oltást

Markusovszky kórház: több mint 1500-an kapták meg eddig a koronavírus elleni oltást

Több mint 1500 Vas megyei egészségügyest már beoltottak a koronavírus elleni vakcinával. Szövődmény, sőt kisebb rosszullét sem fordult elő. Ennek köszönhetően egyre nő az érdeklődés a védőoltás iránt. A szombathelyi alapellátás dolgozóinak többsége kérte az oltást, amely önkéntes, de regisztrációhoz kötött.

 

A Markusovszky kórházban december 31-e óta oltanak a koronavírus ellen. Január első munkanapjától vált tömegessé a vakcinázás. Dr. Stánitz Éva higiénés főorvos, a Markusovszky kórház oltóközpont-vezetője az SZTV érdeklődésére elmondta, jelenleg napi 300 előzetesen regisztrált oltásra várót fogadnak, ezt hétfőn-kedden 400-ra fogják emelni. Az első héten a kórházi dolgozók az előzetesen összeírt listája alapján már megkapták az oltásukat, most a megyei alapellátás minden egyes szereplője, tehát a háziorvosok, minden szakdolgozójuk, védőnők, stb. következnek.


Egyelőre nem oltják azt, aki már átesett a koronavírus-fertőzésen. A Markusovszky kórház 500 munkatársa kérte a vakcinát - már meg is kapták, ahogy a mentők is. Most az alapellátásban dolgozók vannak soron.


Dr. Dul Zoltán fogorvos hozzátette, ők folyamatosan szájban dolgoznak, aeroszolképződéssel járó folyamatokban vannak minden nap. Pár centire a betegtől, bármilyen vírus, akár a koronavírus, akár az influenzavírus, nagyon könnyen megfertőzheti őket. Elárulta azt is, hogy be szokta adatni az influenzaoltást is. Azért kérte a koronavírus elleni védőoltást, mert hisz abban, hogy így biztosíthatják, hogy védetten dolgozhassanak.


A kórházi oltóponton már több mint 1500 jelentkező kapta meg a koronavírus elleni vakcinát. A protokoll szerint az oltás után 25 perces megfigyelés történik.


Dr. Schneider Ferenc, a Markusovszky kórház infektológiai főorvosa kiemelte, nem panaszkodnak, akiket beoltottak, az oltást követő reakciók is nagyon ritkák. Volt, akinek fájt egy picit a karja néhány napig, volt, akinek bepirosodott, akadt, akinek hőemelkedése lett, de ezek elég ritka jelenségek. A többség azt mondja, hogy néhány napig érzékeny az oltás helye, de ez nem nagyon zavaró a napi életben.


A vakcina minden jellemzője szerepel az oltási igazolásban. Az emlékeztető injekciót 3 héttel később adják. A Nemzeti Népegészségügyi Központ javaslata alapján oltási sorrend készült. Eszerint az egészségügyisek után a szociális szférában dolgozók és ellátottak, majd a 60 év feletti veszélyeztetettek következnek. Őket követik a lakossággal kapcsolatba kerülő rendvédelmi dolgozók, később pedig a 18-nál idősebb valamilyen alapbetegséggel küzdők és a kritikus infrastruktúrában foglalkoztatottak. Végül pedig azokat oltják, akik nem tartoznak egyik kockázati csoportba sem. A vakcina ingyenes és önkéntes, de feltétele az előzetes regisztráció.

 

 

Fotó: Nagy Jácint


 

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.