km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Civilek: gesztenyés hétvégék, szabadegyetem, filmfesztivál, néptánc és túrák

Civilek: gesztenyés hétvégék, szabadegyetem, filmfesztivál, néptánc és túrák

Gesztenyés hétvégék Cákon, gyermek néptáncfesztivál Bükön, túranap, filmfesztivál és szabadegyetem a közművelődésről - októberi programjaikat ismertették civil szervezetek a hagyományos sajtóreggelin.

 

Háromnapos szabadegyetemi előadássorozat kezdődik szerdán a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében. Az első napon a közművelődési stratégia és a területet érintő jogszabályok, a másodikon az ifjúsági közösségek kerülnek terítékre, pénteken pedig a kulturális alapú gazdaságfejlesztésről esik szó.Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága igazgatója elmondta, minden olyan érdeklődőt, aki közösséggel foglalkozik, várnak szeretettel. Sokan regisztráltak, polgármesterek, jegyzők, civil szervezeti vezetők, ifjúságsegítők. Nagyon jó a kapcsolatuk az ELTE-vel, a közösségszervező szakos hallgatók szinte folyamatosan ott lesznek az előadásaikon, hogy minél gyakorlatiasabb legyen számukra az oktatás.


Idén rendhagyó formában rendezik meg Cákon az őszköszöntő gesztenyés kavalkádot: a következő három hétvégére osztották el a programot. A tematika változatlan, ezúttal is szelídgesztenyés finomságokat, bort és helyi termékeket lehet kóstolni.  Tóth Szabolcs, a Cáki Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke hozzátette, inkább a helyi kötődésű termelőknek, kézműveseknek szeretnének lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra, akár ott kínálni a portékáikat, így kerültek a civil egyesületek is képbe, mint helyi közösségek. Próbálják a helyi közösségeket erősíteni.


Ezen a hétvégén 16. alkalommal rendezik meg a Vas-Film Függetlenfilm Fesztivált Vépen. 60 alkotás érkezett, ebből 36 szerepel a versenyprogramban. A szünetekben lehetőség nyílik beszélgetésekre az alkotókkal és a zsűritagokkal. A mezőny ezúttal is sokszínű.Meskó Krisztián főszervező kiemelte, van dokumentumfilm, fikciós film, animációs film, érkezett film határon túlról, a Vajdaságból, a Muravidékről is, az utóbbi évekhez hasonlóan. Ahogy fogalmazott: a kínálat elég változatos, de inkább a jó felé húz.


Október 22-23-án rendezik a Szivárvány Gyermek Néptáncfesztivált Bükön. Több mint húsz művészeti iskola és tánccsoport mutatkozik be a zsűri előtt, a legjobbak továbbjutnak az országos seregszemlére. A fesztivál zártkapus ugyan, de a kísérőprogramok, népzenei koncertek és néptáncbemutatók nyilvánosak. 


Túrázni hívnak a Vasi Vándorok október 24-én. Ezúttal Szombathely környéki látnivalókon át vezet az út öt különböző távon. A kirándulók a skanzent, az oladi kilátót és a Vasfüggöny Múzeumot is felkereshetik.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.