km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Cipősdoboz akció: a napokban minden ajándékozó és ajándékozott egymásra talál

Cipősdoboz akció: a napokban minden ajándékozó és ajándékozott egymásra talál

Harmadik alkalommal szervezi meg cipősdoboz akcióját a Vas Megyéért Egyesület. Az egyesületi tagok azon dolgoznak, hogy összehozzák a felajánló közösségeket a megajándékozott intézményekkel. Sokan megmozdultak a felhívásra. Ma a megyei szakosított szociális intézménybe érkezett meg a kereskedelmi iskolások adománya.

 

Egy csomagtartónyi adományt gyűjtöttek össze a kereskedelmi és vendéglátó technikum tanárai, diákjai, technikai dolgozói - az egész iskola összefogott. A vízforralótól a törölközőn át az édességig, gyümölcslevekig több dobozra való adomány jött össze. Voltak, akik osztálypénzből vásároltak műszaki cikkeket, sokan pedig maguk vittek különféle tárgyakat a gyűjtőpontra. Az előre megadott listáról választották ki, mit szereznek be. Sárayné Süle Gabriella, a VMSZK Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum mb. igazgatója elmondta, próbáltak kitalálni, milyen módon tölthetik az idősek a napjaikat. Hoztak klasszikus magyar filmeket dvd-n, keresztrejtvényeket, regényeket, újságokat, kártyát is.


Az intézmény nagy örömmel fogadta a felajánlást, ezek a hasznos ajándékok az itt élő idősek mindennapjait segítik, és az ünnep meghittségét csempészik a mostanában zárt falak közé. Illés Lívia, a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézmény vezetőhelyettese szerint pont azért nagyon fontos, mert a látogatási tilalom elszakítja őket a szeretteiktől, ez valahogy kompenzálja, hogy ajándékcsomagot kapnak majd. Ezek az ajándékok belekerülnek a csomagokba, és biztosan nagy örömmel fogadják majd. 


Az egyesület előre begyűjtötte az igényeket csaknem húsz megyei szociális-, gyermek és idősgondozó intézménytől, majd adományozók jelentkezését várta. Harminc közösség csatlakozott az akcióhoz.  Balázsy Péter, a Vas Megyéért Egyesület elnöke kiemelte, az volt a céljuk, hogy a másik oldalon közösségeket mozgassanak meg, baráti, munkahelyi, iskolai közösséget. Rengetegen jelentkeztek, kislétszámú családok összefogásától a nagyobb cégekig, intézményekig. Most a napok arról szólnak, hogy szervezetten eljuttatják az adományokat az intézményekhez.


A Vas Megyéért Egyesület műszaki cikkeket, vitamin-készítményeket ajándékozott az intézménynek. A napokban minden ajándékozó és ajándékozott egymásra talál, így még karácsony előtt célba érnek az adományok.

 

Fotó: Vas Megyéért Egyesület Facebook-oldala

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Halálos tűz volt egy ökörítófülpösi szociális intézményben
Tűz ütött ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ökörítófülpösön az idősek otthonában csütörtök reggel, az intézmény egyik szobájában egy férfi holttestét találták meg a tűzoltók, huszonhat ember füstmérgezést szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Jövő kedden megkezdődik a Bartók körútnál lévő parkoló felújítása
A Bartók Béla körút 40. - Rohonci út 5-7. - Perintparti sétány 1. házak közötti nagy parkoló felújítása jövő hét kedden, április 2-án elkezdődik, Facebook-oldalán osztotta meg a hírt dr. Czeglédy Csaba, a körzet képviselője.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Óvodások díszítették fel a Fő téri tojásfákat
KSH: a bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).