km/óra
  2023.12.04., hétfő  •  Borbála, Barbara napja
Vackor karácsonya
Újévi Operettgála
Célba értek az adományok: alapítványokat és Erdélyi Rolikát is támogatták

Célba értek az adományok: alapítványokat és Erdélyi Rolikát is támogatták

Péntek este az Art Caféban került sor a Choco Mák & Design Shop rendezte karácsonyi csoki-, gasztro- és kézművesvásár bevételéből származó adományok átadására. A szervezők, Mák Dóri és Mák Zsombor megint nemes ügyeket: Erdélyi Rolika kezelését, a Hátrányos Helyzetű Sportolókért és a Divatbemutató Kicsit Másképp alapítványokat támogatták.  

Mint korábban már megírtuk, a Mák Dóri nevéhez fűződő, immár hagyományos városi gasztrovásárok és a Divatbemutató Kicsit Másképp rendezvények sosem nélkülözik a jótékonyságot: a divatbemutató olyan egyedi, fantasztikus kezdeményezés, ami nemcsak anyagi segítséget nyújt, hanem a másság elfogadásáért, az életüket másként élők lelkéért, a köznyelvben fogyatékossággal élők önmagához való pozitív viszonyulásáért is rengeteget tesz; a vásárok belépőinek egy része pedig adományként érkezik az arra rászorulókhoz. 

Így volt az a tavaly novemberi  csoki-, gasztro- és kézművesvásár esetében is, melynek hivatalos adományátadója volt péntek este az Art Caféban. Erdélyi Rolika a szüleivel érkezett, Horváth Győző a Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítvány elnökeként volt jelen, a Divatbemutató Kicsit Másképp (DKM) Alapítványt a kuratórium tagjai, Borbás Piroska, Horváth Eszter és Gyuráczné Hajni képviselték. 
Erdélyi Rolika édesanyja elmondta, jelenleg Rolinál a serdülőkor testi változásaiból, növekedéséből fakadóan problémák léptek fel, amik lehet, hogy műtéti úton orvosolhatók csak, betegségéből fakadóan pedig eleve budapesti utazással járó terápiák, rehabilitáció tölti ki az életét, az anyagi segítség mindig elkél. Az ilyen alkalmak, mint például a Mák Dóri szervezte adományozás azonban nemcsak anyagi, de lelki segítséget ad ezen a nagyon nehéz úton. -- Ezek tartanak életben -- fogalmaz az édesanya --, az a szeretet, ami minket körbevesz, legyen az csak egy kedves mondat vagy egy ölelés, rengeteget segít nekem ezen az úton.

A Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítvány azon dolgozik, hogy a tehetséges, elsősorban mélyszegénységben élő(k) sportolók részére anyagi juttatást, sporteszközöket, felszerelések vásárlásához anyagi hozzájárulást, valamint sportolási lehetőséget biztosítson. Az alapítvány szerepet vállal a mélyszegénységben élő sportolók felkészítésében, versenyeztetésében is. Ezt az adományt a gazdasági válság okozta megemelkedett rezsiköltségükre kellett fordítani, mondta el Horváth Győző, a kuratórium elnöke.

A DKM Alapítvány az adományt integrált játszótér megépítésére fordítja: adtak át már egy játszóteret a Rum-Kastély EGYMI-nek, valamint egyet Budapesten is. Az integrált játszóterek fejlesztést elősegítő eszközökkel rendelkeznek, és nagy előnyük, hogy elemei bővíthetők. Jelenleg a Micimackó Óvodának gyűjtenek integrált játszótérre. Egy ilyen fejlesztő játszótér több millió forintba kerül, az alapítvány a személyi jövedelemadó egy százalékainak felajánlását is erre fordítja, csakúgy, mint az ősszel megrendezésre kerülő Divatbemutató Kicsit Másképp rendezvényből befolyt összeget.
Mák Dóri legközelebb tavasszal várja a csokivásárra látogatókat, ennek bevételéből is Erdélyi Rolikát, a hátrányos helyzetű sportolókat és a DKM alapítványt támogatja.

Fotó: Nagy Jácint

kapcsolódó galéria
kapcsolódó cikkek
Legyen a másság természetes! Interjú Mák Dórival, a Divatbemutató kicsit másképp ötletgazdájával
Legyen a másság természetes! Interjú Mák Dórival, a Divatbemutató kicsit másképp ötletgazdájával
Aki Mák Dórit ismeri, tudja, nehéz kihozni a sodrából. Tíz évvel ezelőtt viszont valakinek sikerült, minek hatására úgy döntött, tenni fog azért, hogy az emberek fogadják el a másságot – így született meg a Divatbemutató kicsit másképp. Szombaton, ezúttal a Haladás VIP-termében már 11. alkalommal lépnek kifutóra olyan modellek, akiket a köznyelv fogyatékossággal élőknek nevez, de ezeken az estéken szebben ragyognak, mint a divatházak manökenjei.
Tegnap este újra kifutóra léptek a Divatbemutató kicsit másképp modelljei
Tegnap este újra kifutóra léptek a Divatbemutató kicsit másképp modelljei
Mák Dóri és a DKM Alapítvány és a segítő angyalok ezúttal a Haladás Sportkomplexum VIP-termébe várták vendégeiket
A portékák mögött az ember – a Csoki-, gasztro- és kézműves napokra látogatók nemes ügyeket is támogattak
A portékák mögött az ember – a Csoki-, gasztro- és kézműves napokra látogatók nemes ügyeket is támogattak
Erdélyi Rolikát, a Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítványt és a Mák Dóri – DKM Alapítványt is támogatták azok, akik betértek a hétvégén a csoki-, gasztro- és kézműves vásárba. A Haladás Sportcsarnok VIP-termében 41 standon kínáltak kézműves termékeket  az alkotók az advent, a karácsony ihletésében.

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
legfrissebbek
2024 tavaszán elkezdődik a Csaba utca felújítása
Jövőre felújítják Szombathely egyik legrosszabb állapotú utcáját, a Csaba utcát. Erről Putz Attila (Éljen Szombathely!), a keleti várorész önkormányzati képviselője adott hírt, amikor azt írta, hogy ma megtörtént az első tervegyeztetés az ügyben.
Szombathely közlekedéssel kapcsolatos kihívásaira kerestek megoldást a városházán
December 4-én, hétfőn délután rendezték meg az EIT Urban Mobility TICER projekt gálarendezvényét a szombathelyi városháza nagytermében.
Maxi-Dubajt álmodott Orbán Viktor Rákosrendezőre
A Burzs Kalifa beruházójával építtetne új milleneumi városközpontot Rákosrendező pályaudvar 130 hektáros, állami tulajdonú, jelenleg rozsdaövezeti besorolású területén a kormány. Ezt Lázár János építési és közlekedési minszter jelentette be.
Még nem véglegesek az új választókerületi határok Szombathelyen
A népesség csökkenése miatt Szombathelyen módosítani kellett a választókerületeket, a jegyző elkészítette az új felosztást. A kihirdetés után 15 napig volt lehetőség a jogorvoslatra, városunkban a a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Társaság a Szabadságjogokért és a Választási Földrajz segítségével megtámadta a jegyzői határozatot. A törvényszék megsemmisítette a beosztást, mert az nem tartalmazott érdemi indoklást, írja a telex.hu.
Heroint szállított a HA-SKA jelzésű gépen, őrizetbe vették a legendás magyar pilótát
8.1 millió eurót érő heroinnal bukott le Dublinban két magyar férfi múlt pénteken, a helyi nyomozók szerint az idősebb pilóta Európa-szerte hozta-vitte a heroin-, kokain- és kannabisz-szállítmányokat.