km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Casillas visszatér a Real Madridhoz

Casillas visszatér a Real Madridhoz

Iker Casillas, világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó öt és fél év után visszatér klubsikerei helyszínére, a Real Madridhoz.

 

A bajnoki címvédő együttes kedden jelentette be, hogy a 39 éves volt kapus a klub alapítványánál lesz vezérigazgató-helyettes.

 

A spanyol gárda honlapján emlékeztet: Casillas 25 éves madridi pályafutása során 19 trófeát nyert a Real Madriddal – közte háromszor a Bajnokok Ligájában, ötször a bajnokságban végzett elsőként -, majd 2015 júliusi távozását követően a Porto játékosaként is sikeres volt. Casillas a spanyol válogatottban 167 alkalommal lépett pályára, négy vb-n és öt Eb-n volt kerettag, aktív részese volt a 2010-es világbajnoki, valamint a 2008-as és 2012-es Európa-bajnoki aranyéremnek.

 

Casillas 2019 májusában szívelégtelenség miatt függesztette fel játékospályafutását, de visszavonulását hivatalosan csak bő egy évvel később, idén augusztus elején jelentette be. Eközben tervezett indulni a spanyol szövetség elnöki tisztségéért, de még a szavazás előtt visszalépett. (MTI, NSO)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.