km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Busz takarta ki az egyenesen haladót, Skoda kanyarodott Opel elé

Busz takarta ki az egyenesen haladót, Skoda kanyarodott Opel elé

Ismét közlekedési baleset történt a szombathelyi Emlékmű előtti kereszteződésben. Senki sem sérült meg.

 

A Savaria Plaza felől érkezett a Jókai Mór utcán egy Skoda személyautó, amelynek a vezetője a Garda hotelhez akart lekanyarodni, a Jégpince út felé, írja a 112press. A sofőr egy szemből érkező és balra kanyarodó autóbusz miatt nem vette észre a busz mellett egyenesen haladó, szabályosan közlekedő Opelt és elé fordult. A balesetben személyi sérülés nem történt. 


- A busz teljesen becsorgott a kereszteződésbe. Nem tudom, miért gondoltam azt, hogy mellette semmi sem érkezhet. A vétlen sofőr nagyon normális volt velem - mondta a baleset után a Skoda vezetője. 


- Nincs értelme idegeskedni, meg veszekedni, annak örültem, hogy nem történt személyi sérülés. Az ütközés előtti pillanatban azt láttam, hogy valaki ül a hátsó ülésen. Reménykedtem benne, hogy nem egy gyerek. Szerencsére csak felakasztott ing és zakó volt - mosolygott az Opel sofőrje. A Skoda kereke kitörött a balesetben, az autó forgalmi engedélyét bevonta a rendőrség.

 

Fotó: Tánczos Mihály/112press
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.