km/óra
  2021.04.21., szerda  •  Konrád napja
Buffont választották minden idők legjobb kapusának

Buffont választották minden idők legjobb kapusának

A Juventusban védő Gianluigi Buffon lett minden idők legjobb kapusa a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).

 

A szerdán közzétett listán a 43 esztendősen is aktív kapus mögött két, már egyformán visszavonult kiválóság, a spanyol Iker Casillas és a cseh Petr Cech végzett a második, illetve a harmadik helyen. Az IFFHS az abszolút rangsort az 1987 és 2020 közötti időszak figyelembe vételével készítette el az évente világszavazás nyomán született pontszámok összesítésével. Az esztendőnként közzétett lista éllovasa 20 pontot kapott, a második 19-et, a harmadik 18-at, a huszadik pozícióban zártnak pedig 1 pont járt.

 

Buffon, aki nagy fölénnyel végzett az élen, profi pályafutását 1995-ben kezdte a Serie A-ban, a Parma csapatában, majd 2001-ben szerződött át a Juventushoz, és – a 2018/19-es idényt leszámítva, amikor a Paris Saint-Germain légiósa volt – azóta is a torinói elitalakulatnál szolgál. A Juvéban eddig 680 mérkőzésen védett, az olasz válogatott színeiben pedig 176 alkalommal szerepelt 1997 és 2018 között.

 

Az IFFHS 34 évet átfogó örökranglistájának élcsoportjában csupán négy, jelenleg is aktív kapus kapott helyet: a német Manuel Neuer (200 pont) az 5., a belga Thibaut Courtois (130) a 11., a francia Hugo Lloris (112) a 17., a Costa Rica-i Keylor Navas (93) pedig a 20. (MTI, NSO)
    

MINDEN IDŐK LEGOBB KAPUSAI AZ IFFHS-nél (1987-2020):


 1.  Gianluigi Buffon (olasz)
 2.  Iker Casillas (spanyol)
 3.  Petr Cech (cseh)
 4.  Edwin van der Sar (holland)
 5.  Manuel Neuer (német)
 6.  Peter Schmeichel (dán)
 7.  Oliver Kahn (német)
 8.  José Luis Chilavert (paraguayi)
 9.  Walter Zenga (olasz)
10. Andoni Zubizarreta (spanyol)

kapcsolódó cikkek
Marco Rossi a világ 9. legjobb szövetségi kapitánya
Marco Rossi a világ 9. legjobb szövetségi kapitánya
A magyar csapatot irányító Marco Rossit holtversenyben a világ 9. legjobb szövetségi kapitányának választotta a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
címkék
kapcsolódó cikkek
Marco Rossi a világ 9. legjobb szövetségi kapitánya
Marco Rossi a világ 9. legjobb szövetségi kapitánya
A magyar csapatot irányító Marco Rossit holtversenyben a világ 9. legjobb szövetségi kapitányának választotta a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
Savaria Fórum 30. évfolyam 14. szám - 2021.04.17.
Savaria Fórum 30. évfolyam 14. szám - 2021.04.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szinte a teljes répcelaki tantestület otthon maradt, fegyelmit kapnak
A répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola alsós tanárai közül egyetlen kivétellel senki nem ment ma be az intézménybe tanítani - értesült a Népszava.
Burgenland nem hosszabbít a lezáráson
Április 19-én véget ér a regionális zárlat, Burgenland nem követi Bécs és Alsó-Ausztria példáját, ahol május 2-ig meghosszabbították a lockdown-t, jelentette be Hans Peter Doskozil tartományfőnök. A lakosságot azonban gyakrabban teszteltetnék, olvasható az orf.at-n.
Megyei I. osztály: a Csepreg megszakította a Király SE tavaszi veretlenségi sorozatát
A Celldömölk a Vasvár, a Szentgotthárd a Rábapaty elleni magabiztos sikerrel tartotta otthon a három pontot. A Kőszeg kétgólos hátrányból mentette döntetlenre találkozóját, de a Jánosháza és a Lukácsháza is megosztozott a pontokon.
Ausztria keleti tartományaiban április 18-ig hosszabbítanák meg a lezárásokat
Ausztria mindhárom keleti tartománya, Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland is a jelenleg érvényben lévő járványügyi korlátozások meghosszabbítása mellett foglalt állást a kedden koradélután megkezdett egyeztetések során. A tartományok a lezárások április 18-ig való meghosszabbítását kérik a kormánytól, olvasható az orf.at-n.
Orbán: hétfőn nyitnak az óvodák és az alsó tagozatosok visszaülnek az iskolapadba
Három és félmillió oltásnál nyithatnak a teraszok – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Hétfőn az óvodák és az alsók nyitnak, a felsők csak május 10-én.
legfrissebbek
Híztak a magyarok a járvány alatt
Minden magyarnak átlagosan 2-5 kilóval nőtt a testsúlya a járvány alatt, miközben a mozgásszegény életmód miatt egyre többen küzdenek mozgásszervi panaszokkal.
E-autó futam érkezik a Hungaroringre
A Hungaroring is bekerült az idén rajtoló PURE ETCR-sorozat versenynaptárába.
A hetedik te magad légy: elhozta a kupát a Falco!
A Szolnok tükörsima legyőzése után a DEAC együttese ellen lépett pályára a Magyar Kupa fináléjában a Falco együttese. A debreceniek a másik vasi együttessel, a Körmenddel találkoztak a másik elődöntőben, és sima győzelem után kerültek a fináléba.
Uniós szabályozás védené a mesterséges intelligencia rendszereket
Az Európai Bizottság elsődleges célja, hogy korlátozza a magas kockázatú AI alkalmazások használatát.
Tudatos a brandépítés a Falconál
Tóth Kálmán, a Falco KC-t működtető gazdasági társaság felügyelőbizottsági elnöke még a kilencvenes években járt először Falco-meccsen, azóta fanatikus drukkere a sárga-feketéknek. A városi képviselő a helyszínen szurkolta végig a Magyar Kupa fináléját.