km/óra
  2023.12.06., szerda  •  Miklós napja
Vackor karácsonya
Újévi Operettgála
Budapest vétózná az atlétikai vb-t

Budapest vétózná az atlétikai vb-t

Budapest vezetése nem kíván a 2023-as atlétikai világbajnokság házigazdája lenni.

 

Erről döntött a Fővárosi Közgyűlés 18 igen és 13 nem szavazat mellett. Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát a Momentum frakció módosításaival fogadták el.

 

Az előterjesztés megállapítja, hogy a kormányzat megszegte korábban tett ígéretét azzal, hogy a Budapesti Diákvárosnak szánt területeket – a magyar egyetemisták olcsó lakhatását biztosító kollégiumi fejlesztés megvalósítása helyett – egy kínai elitegyetemet fenntartó alapítvány számára tervezi ingyenesen átadni.

 

A döntés értelmében felszólítják a kormányt, hogy a Fudan Egyetem ügyében kezdeményezett népszavazás eredményének megismeréséig ne hozzon semmilyen, a Fudan Egyetem megvalósítását célzó intézkedést.

 

Amennyiben ez mégis bekövetkezik, a főpolgármester tájékoztatni fogja a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget arról, hogy Budapest főváros nem kíván a 2023. évi atlétikai vb házogazdája lenni.

 

Az elfogadott határozat szerint a főpolgármesternek további tárgyalásokat kell a kormány képviselőivel folytatnia annak érdekében, hogy a főváros garanciákat kapjon a korábbi egyezségben foglaltak betartására.

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.