km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Budapest Airport: 10 hónap alatt 10 millió utas volt a budapesti repülőtéren

Budapest Airport: 10 hónap alatt 10 millió utas volt a budapesti repülőtéren

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az idén októberben 1 169 679 érkező és induló utas fordult meg, ezzel 2022-ben eddig összesen 10 230 431 utast regisztráltak, 220 százalékkal többet, mint tavaly - közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a nyár elmúltával csökken lassan az utasforgalom a repülőtéren, októberben ugyan még egymillió felett volt a havi utasszám, viszont a 2019-hez viszonyított forgalom a nyári 80-82 százalékról 79 százalékra mérséklődött.

Felidézték: tavaly azt becsülték, hogy a 2019-es forgalom 2023-ra teljesen visszaépül, azonban a nemrégiben bevezetett adó további terhet rótt a légitársaságokra, és ez az idei őszi és téli szezonra vonatkozó kapacitások törléséhez vezetett. Emiatt, valamint az infláció és a gazdaság lassulása következtében a Budapest Airport felülvizsgálta korábbi előrejelzését, és a 2023-ra vonatkozó becslést 2 millióval 14 millió utasra csökkentette.

A visszaesés nemcsak a Budapest Airportot, hanem a teljes turisztikai ágazatot érinti, több mint 100 milliárd forint potenciális bevételkiesést generálva az iparág számára - írják a közleményben.

A BA tájékoztatott arról is, hogy a repülőtéren a cargo árumennyiség a szeptemberi minimális visszaesés után októberben 11,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a Budapest Airport októberben 17 011 tonna árut kezelt.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Katonatörténeti kiállítás, tárlatvezetéssel
Az egykori szombathelyi tűzoltók és katonák életéről, munkájáról sok relikviát őriznek a város katonatörténeti kiállításában, melyet a közösségi tér szervezésében sokan megnéztek a múlt héten, írja a Jászai Utcai Közösségi Tér Facebook-oldala.
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.