km/óra
  2025.02.09., vasárnap  •  Abigél, Alex napja
Brutálisan elszállt élelmiszerárak

Brutálisan elszállt élelmiszerárak

1998 elején láttunk utoljára a mostanihoz fogható inflációt, azzal a nem kis különbséggel, hogy akkor már a lecsengő ágában járt, most viszont még mindig nem tudjuk, hol lesz a vége - írja mai cikkében a HVG.

1998 elején láttunk utoljára a mostanihoz fogható inflációt, azzal a nem kis különbséggel, hogy akkor már a lecsengő ágában járt, most viszont még mindig nem tudjuk, hol lesz a vége. Ennél is fájóbban idézi a mostani helyzet az 1970-es évek közepi állapotokat: egy külső sokk mutatja meg azt, hogy az addigi gazdaságpolitika mennyire képtelen a válság kezelésére.

Most már nyugodtan mondhatjuk, hogy Orbán-kormány idején még sosem volt ekkora infláció: azzal, hogy 15,6 százalékosra nőtt a fogyasztói árak emelkedésének üteme Magyarországon, eljutottunk arra a szintre, ahol utoljára 1998 január-márciusában jártunk. A gyorsan változó hatásoktól megtisztított maginfláció pedig még régebben volt ennyire magas: az most 19 százalékon áll, ott, ahol utoljára 1996 októberében. Az volt a hónap, amikor egyre nagyobbra kezdett duzzadni a pár héttel korábban kitört Tocsik-botrány, a Macarena vezette a Billboard-listát, és II. János Pál pápa a katolikus vallással összeegyeztethetőnek nyilvánította az evolúciós elméletet – nem ma volt: a teljes anyag itt olvasható.

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.