km/óra
  2025.04.28., hétfő  •  Valéria napja
Bronzérem a Kulcsár Ferenc nemzetközi emléktornán

Bronzérem a Kulcsár Ferenc nemzetközi emléktornán

Kulcsár Ferenc emlékét őrizve nemzetközi tornát tartott az Illés Akadémia az U11-es korosztály számára, írja az intézmény holnapja.

Mint olvasható: "Nagyon jó érzés volt, hogy a torna kezdéseként a szombathelyi zöld szín és a szombathelyi zöld szív azonnal megmutatta magát: egyszerre lépett pályára a Haladás VSE, a Lurkó UFC és az Illés Akadémia – illetve az első körben játszott partneregyesületünk, a szintén zöld-fehér FC Ajka is.

Igazi futballünnep zajlott az Illés Akadémián: több száz szülő, hozzátartozó és érdeklődő jött öt országból, hiszen a Kulcsár Ferenc Emléktornán a rendező Magyarország mellett Ausztria, Románia, Szlovákia és Szlovénia is képviseltette magát! A húsz csapatot négy darab ötösbe sorsoltuk.

Az Illés Akadémia U11 az A csoportban az Újpestet és a felvidéki Révkomárom (KFC Komárno) együttesét 2–0-ra, a Veszprémi FC USE csapatát 3–0-ra győzte le. A somorjaiak (FC STK 1914 Samorín) elleni találkozón nem született gól, így csoportelsőként léptünk tovább.

A legjobb 8 közé jutásért a C jelű csoport negyedikjével, az FC Ajkával játszottunk. Kiválóan futballoztak a Veszprém vármegyeiek, minden labdáért óriási csata zajlott. Ahogy telt az idő, egyre inkább áttevődött a játék az ajkaiak térfelére és egy lövésszerű beadás után mi örülhettünk! A negyeddöntőben a Fehérvár FC-vel az ajkaihoz hasonlóan ki-ki meccset játszottunk, és ellenük is egy hajrában szerzett góllal nyertünk 1–0-ra.

A legjobb négy közé négy ország egy-egy csapata került: a Viitorul Arad Romániát, az SK Sturm Graz Ausztriát, a nagyszombati (Trnava) Spartak pedig Szlovákiát képviselte az Illés Akadémia mellett.

A Sturm elleni volt az első – és az egyetlen meccs – amelyen gólt kaptunk. 2–0-ra elhúztak a gráciak, ám ezek után szépítettünk, és mentünk előre az egyenlítésért – ebben pedig benne van, hogy kontrából betalál az ellenfél, ez pedig ma így történt, azaz 3–1-re a stájerek diadalmaskodtak.

A harmadik helyért a partiumi csapattal vívtunk meg: hátul most is le tudtuk húzni a rolót, míg egy támadásunk gólt eredményezett, így 1–0-ra győztünk és harmadik helyet ünnepelhettünk!

A döntőben a nagyszombatiak 2–0-ra múlták felül a gráciakat, így a 2024-es Kulcsár Ferenc Emléktorna győztese az FC Spartak Trnava lett! A torna díjazottjainak Kulcsár Ferenc családjából lánya, Söptei-Kulcsár Márta és unokája, Söptei Bálint; valamint az Illés Akadémia szakmai igazgatója, Bakos Roland gratulált. Ők adták át az okleveleket és a dobogósoknak a serlegeket, illetve az érmeket.

Az Illés Akadémia harmadik helyet elért csapata: Hende Noel, Mayer Dominik, Novák Benett, Tóth Dávid, Rajos Ádin, Papp Olivér, Molnár Bálint, Kalmár Kornél, Dávid Marcell, Németh Botond, Sömenek Bálint, Tombor Ádám.

- A csoportkörben kiválóan működött a játékunk. Labdaszerzésben és labdabirtoklásban is kellően agresszívek voltunk. Mindez kreativitással is párosult, összességében jól játszottunk. A védekezésünk egyéni és csapatszinten is rendben volt, ezt tökéletesen mutatja, hogy a nyolc találkozóból hétszer megőriztük hálónkat a góltól! Az egyenes kiesés szakaszban szoros, éles meccseket játszottunk. Itt is tudtunk dominálni, ami a torna harmadik helyéhez volt ma elegendő. A mai szereplésünk méltó befejezése volt az idei szezonunknak! Nagyon büszke vagyok a srácokra, gratulálok nekik a fejlődésükhöz és a szereplésükhöz – értékelte a tornát a vezetőedző, Joó Bálint."

(Fotó: illesakademia.hu)

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Putyin fegyverszünetet hirdetett ki
A világháborús győzelem 80. évfordulójára.
Két vasi diák is bejutott a Savaria országos történelem tanulmányi verseny döntőjébe
Mindkét kategóriában sikeresnek bizonyultak a vasi diákok.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Nemény András a 444.hu-nak: A Tisza Párt eddig senkit sem keresett meg
A város és a kormány viszonyáról, a Tisza Pártról, Vámos Zoltánról a Fidesz-KDNP leendő parlamenti képviselőjelöltjéről és az eddigi képviselő Hende Csabáról is kérdezte a portál Szombathely polgármesterét, de szóba kerültek a HVSE és a Haladás focicsapatának aktualitásai is.
Aki a középiskolában nem tesz nyelvvizsgát, az nagy valószínűséggel később sem fog
Az Oktatási Hivatal Nyelvi Akkreditációs Osztályának adatai alapján jelentős visszaesés tapasztalható az egyetemi hallgatók és a 30 év felettiek nyelvvizsgázási hajlandóságában, a statisztikák szerint aki középiskolásként nem tesz sikeres nyelvvizsgát, nagy valószínűséggel később sem próbálja meg újra.