km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Bevásárlóközpont mellett szaladtak el a menekültek Szombathelyen

Bevásárlóközpont mellett szaladtak el a menekültek Szombathelyen

A menekültek egy gyár kerítése miatt nem tudtak elszaladni.

Egy bevásárlóközpont parkolójában adta fel a menekülést egy embercsempész pénteken délelőtt - számolt be róla a 112press. A menekültek egy gyár kerítése miatt nem tudtak elszaladni, a 112press információi szerint a rendőrök mindenkit elfogtak.

 

Valószínűleg a magyar rendszámú Citroen furgonnal menekülő embercsempész is láthatta a navigációján azt a fantomutcát, amiről korábban beszámoltunk, miután a sáros földút foglyul ejtett egy kamiont. Ráhajtani azonban nem tudott a parkolóból, így a jármű megállt és szemtanúk elmondása alapján kb. 10 ember elszaladt. (Ez még nem hivatalos adat, a látottak hatása alatt állók ugyanis néha jelentősen túl-, vagy alulbecsülik a valós számokat.)

 

Az eset a szombathelyi Family Center parkolójában történt pénteken délelőtt. A migránsok a Falco gyár kerítése mellett próbáltak elmenekülni, sikertelenül. A helyszínen vasi és zalai rendőröket láttunk. A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság később ad tájékoztatást az esetről.

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.