km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Betörtek dr. Kásler Miklós sárvári házába

Betörtek dr. Kásler Miklós sárvári házába

Az emberi erőforrások miniszterének házánál hét óránál hosszabb ideig zajlott a helyszíni szemle. Az ablakon juthatott be a betörő az épületbe.

 

A közelben élők elmondása alapján 13 óra után érkeztek rendőrök a sárvári Hunyadi János utcába, majd szalaggal lezártak egy járdaszakaszt a Petőfi Sándor és a Hunyadi János utcában, írja a 112press. A rendőrök ezután dr. Kásler Miklós házánál dolgoztak több órán keresztül. A szomszédokat arról kérdezték, hogy hallottak-e valami szokatlant az előző éjszaka.


- Vasárnap éjszaka nagyon vadul ugattak a környék kutyái, nem úgy, mint ami megszokott. Még bosszankodtam is miatta, de nem mentem ki megnézni, mi az oka a hangzavarnak – mondta egy férfi, aki néhány házzal arrébb lakik. Az időpontot egy másik szomszéd is megerősítette.


- Idegesen ugattak a kutyák, de nem sejtettem, mi az oka. Csak azután jöttünk rá, miután délután rendőrök érkeztek. A miniszter úr nem lakik itt, ritkán látjuk, de például a múlt héten itt állt a nagy autó, a tetején a kék lámpával – mondta el kérdésünkre egy asszony. – A házat egy férfi gondozza, minden nap itt van, szorgoskodik. Évekig nyugalom volt, azonban nemrégiben munkások érkeztek. Ha jól tudom, parkettáztak. Kicsit gyanús, hogy pont ezután törnek be a házba.


A helyszínen látottak alapján a ház vasútállomás felőli oldalán lévő ablakon juthatott a betörő az épületbe. Arról nincs információ, hogy mi tűnt el, vagy mekkora a kár. A helyszínen azt is megtudták, hogy nemrégiben egy közeli házba is megpróbált betörni valaki, de a házigazda megzavarta.


Dr. Kásler Miklós Budapesten született, Sárváron járt általános- és középiskolába. 2012-ben a város díszpolgárának választották. Jelenleg  az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere.

 

Fotó: Tánczos Mihály/112press
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.
Az összes hadrafogható traffipax kint volt az utakon a Speedmarathonon (Videóval)
A rendőrség hetek óta hirdette a pénteki európai sebességmérési napot, a Speedmarathont, amikor a rendőrkapitányságok egyszerre bevetik az összes sebességmérő eszközüket. Ennek ellenére mindig akadnak olyanok, akik fennakadnak egy, vagy több műszeren, írja a 112press.hu.