Betekintés: sajtólátogatás a szombathelyi börtönben

Álldogálunk a gondolkodó márciusban az egykori I-es kapu előtt, ahol alapvetően két csoport körvonalazódik: az egyikben várakoznak a sajtómunkatársak, a másikban pedig két, táskás fiatalembert fognak közre támogatólag néhányan – a csomagokból sejthető, hogy ők nem feltétlenül önszántukból vannak itt, hanem büntetésvégrehajtás ügyében érkeztek – és ezzel a hivatalos elnevezéssel alapozunk a várható szakszavakra. A sajtós csapat tagjainak is érdekes a helyzet, mert a mai magyar (média)viszonyok között van némi felhangja annak, hogy újságírókat börtönbe invitálnak a szabad sajtó napjának közeledtével, mindenesetre mindannyian bízunk abban, hogy annyian jövünk ki, mint amennyien bemegyünk. És közben pedig titkon reménykedünk, hogy a példa ragadós lesz, és a kihalófélben lévő, természetes élőhelyeitől (szerkesztőség) megfosztott faj (zsurnaliszta) utolsó példányainak karitatív módon gondolkodó viszki-, sör- és sonkamanufaktúrák is szerveznek sajtónapi sétákat.

A helyszín maga érdekes, leánykori nevén Garasin Rudolf laktanyára hallgatott, és jó néhányan élvezhették a hely vendégszeretetét a Néphadseregben, és még egy darabig az azt követő érában is. A börtönt úgy kell elképzelni, hogy az egykori 54 hektáros komplexum (néhai törzsőrmesterek megfogalmazásában: komplexus) közepén 13 hektárt lekerítettek egy 6 méter magas fallal, azt pedig megpakolták őrtornyokkal – készülvén arra az eshetőségre is, hogy valaki hátha Pókemberré meditálja magát, és valahogyan felhág az erősen erőd jellegű építmény fokára. Az egykori körletekből (a hadseregben mindennek van egy polgári meg egy hülye neve, lásd még: a ravasz a róka, amúgy elsütőbillentyű) pedig cellákat alakítottak ki. A falon belüli részhez tartozik még a tornaterem,  a műhelyek, garázsok, beállók helyén csarnokok vannak,  ezekben a fogvatartottak (rabok Petőfinél vannak) dolgozhatnak. Az egykori alakulótér (ha jól idézzük vissza a néhai elnevezését, de már nem tudjuk, hogy mi alakult meg ott, emlékeink szerint párt biztosan nem) átformálódott sportpályákká, a tribün viszont megmaradt. Ez utóbbi azért érdekes, mert a bevonuláskor hallott szózat szerint a hegyek tetejéről a gonosz imperiálkapitalisták fenekedtek reánk, csattogtatták a fogukat, lobogtatták a schillingjeiket és dollárjaikat. Ha jól értelmezzük a mostani intelmeket, ezek bizony 40 évig el sem mozdultak onnét, és egyre acsarkodnak, pedig már rég meg kellett volna murdelniuk, de még mindig (vagy azóta is) csak haldokolnak.

De persze nem nosztalgiatúrára érkeztünk, és visszasírjuk a régi időket, amikor komplett századok és zászlóaljak várták stokin ülve a grazi tévé (amúgy ORF) Ö3 Hitparade műsorát (Laura Branigan megvan még a Self Controllal?), hanem azért, hogy megismerjük a börtönt, ahol 4 épületben (az egykori és átalakított legénységi szállásokon) 1496 fogvatartottra felügyelnek – minderről Sági Csaba bv. alezredes parancsnok-helyettes beszél a sajtónak. Összesen 591 dolgozója van az intézetnek, amely mindenféle végrehajtási fokozatú személyt őriz. Ez annyit tesz, hogy vannak itt letartóztatottak, elzárásra ítéltek, fogház-, börtön- és fegyházbüntetésüket töltők – mindegyik „kategóriára” más-más szabályok vonatkoznak. Az ex-Garasin alapvetően kemény helynek látszik: Szombathelyen a börtön és fegyház fokozatú elítéltek vannak többségben. A parancsnok-helyettestől folyamatosan kapjuk az adatokat: a fogvatartottak tanulhatnak vagy dolgozhatnak – jelenleg 152 -en végzik alap- vagy középfokú tanulmányaikat, évente 10-12-en tesznek érettségi vizsgát. 640-en három munkacsarnokban dolgoznak (egyebek mellett tekercselés, sorjázás, válogatás a feladatuk), továbbá úgynevezett resztoratív programokban jóvátételi feladatokat látnak el. Szabadidejüket egyéni és csoportos foglalkozásokkal és sportversenyekkel is tölthetik.

Az előadásból kiderül, hogy különféle részlegeken helyezik el a rabokat: az időskorúaknak, az első bűnelkövetőek is van külön szekciója, de gyógyító-terápiás és alacsony biztonsági részleggel is bír az intézmény. A büntetésvégrehajtást is eléri a digitalizáció: van két távtárgyalásra alkalmas és teljes kihasználtsággal működő tárgyalószoba, az őrök okoseszköze számos információt tárol a zárkában elhelyezett fogvatartottakról, akik egy úgynevezett KIOSZK-rendszer termináljain tudják az ügyeiket, kérelmeiket intézni – csökkentve a személyzet adminisztrációs terheit. Egyetlen dologgal nem tudott mit kezdeni az szervezet, ez pedig az internet, annak híján vannak a börtönlakók, be kell érniük a televízióval, illetve a megrendelhető újságokkal – tekintve a médiában zajló folyamatokat, az utóbbiról nehéz eldönteni, hogy kedvezmény vagy  extra büntetés.  

Azt már a bejárás során tudjuk meg, hogy van, illetve lenne intimszoba, amelyet beépítettek a 2008-ban átadott intézménybe, aztán a büntetésvégrehajtásról rendelkező jogalkotó pár évvel később úgy gondolta, a (házastársi) szex nem alapjog, így a megoldás nem került a törvénybe.

Az előadásban külön diát kap a tiltott tárgyak kérdésköre: ezek becsempészése és ennek megakadályozása komoly kihívás elítélteknek és őröknek egyaránt. A mobiltelefonok mellett a bódító hatású anyagokra lenne/van igény a fogvatartottak részéről, így aztán a legkülönfélébb módon próbálják ezeket bejuttatni hozzájuk. Kreatív ötletekben nincsen hiány: a beküldött csomagokban lévő élelmiszerek originál(nak tűnő) csomagolása rejtett már telefont, de borotvahabos flakont is sikerült úgy megszerkeszteni, hogy hab is jött belőle, de az alja mobilt tartalmazó rejtekhely volt. (Csaknem pontosan egy évvel ezelőtt fogtak el Szombathelyen dílereket, akik a kábítószert majonézes, illetve Piros Arany ételízesítős tubusokba rejtették, azokat az egyik büntetés-végrehajtási intézetbe akarták bejuttatni – az eredeti tartalommal együtt.)


A látogatás részeként (kísérőnk Csécsényi András bv. százados) megtekintjük a beszélőt: egy nagyobb helyiség közepét plexifallal kerítették körbe, belül ülnek a fogvatartottak, kívül a hozzátartozók, beszélgetni csak telefonon lehet – az biztos, hogy Penge itt járt, mert belevéste a nevét a külső könyöklőbe.  A tornateremben a beavatkozási egység egyik tagja mutatja be, hogyan szállítják és állítják elő külső helyszínre (bíróság, ügyészség, kórház) a rabokat. Kéz- és lábbilincs, vezetőszár, plusz egy elég erőteljes felépítésű fiatalember intézi, amit kell: kolléganő vállalja az őrizetes (ha jól emlékszünk a Vuk-sorozatból a kifejezésre) szerepét, és azt, hogy fotósorozatok alanya lesz, miközben elmagyarázzák, hogy mi miért történik. Odakinn megnézzük még a Tornádó típusú rabszállítót (van a tetején vészkijárat, hátha egyszer Harrison Fordot is át kell mozgatni valamelyik intézménybe, és ha beüt a gebasz, akkor már foroghat is a Szökevény című film magyar remake-je),  majd pedig benézhetünk egy zárkába is – ezek a fogvatartotti épületekben találhatóak. Emeletes ágyak (gyanúsan emlékeztetnek a régi idők darabjaira), asztal, régen stokinak hívott ülőkék, száradó ruhák és egy külön vizesblokk – itt kell néhány idegen társaságában eltölteni a kiszabott időt, erősen szabályozott körülmények között. A sajtómunkatársak körében nagy sikert arat a gumiszoba jellegű elkülönítő helyiség, itt lehet dühöngés közben gondolkodni és merengeni az élet nagy dolgain – általában két óra elég ahhoz, hogy a világlátás helyrebillenjen, erre azért nagy szükség mutatkozik odakinn is.

Átballagunk még a börtönkápolnába, ahol a különböző festményeket a fogvatartottak készítették, és rácsodálkozunk, hogy az egyik sorozaton a rómaiak rendesen kigyúrták magukat, aztán felsorakozunk, hogy meghallgassuk a korábban kitöltött teszt értékelését, és elégedetten nyugtázzuk, elég könyvet olvastunk ahhoz, hogy tudjuk, mi az a hipis, a zirkli és a rezsim, a rinyóson elcsúszunk – nem mindig a kézenfekvő megoldás a jó.
Kizsilipelünk a magas falak közül, a főkapun keresztül távozunk, a fíling ugyanaz, mint vagy negyven éve: odakinn sokkal-sokkal jobb.