km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
98 éves lett Benedek Gábor öttusázó, a legidősebb magyar olimpiai bajnok

98 éves lett Benedek Gábor öttusázó, a legidősebb magyar olimpiai bajnok

Vasárnap ünnepli 98. születésnapját Benedek Gábor, az öttusa első magyar világbajnoka, aki Keleti Ágnes januári halála óta a legidősebb magyar olimpiai bajnok.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja felidézi, hogy Benedek 1927-ben Tiszafüreden született, katonacsaládban, hiszen édesapja hivatásos katona volt. Ő maga később a soproni katonai középiskola diákja volt, bátyjával, Ferenccel hadiapródnak tanultak. A második világháború alatt a frontra is kivezényelték őket, ahol – Dániában – hadifogságba estek, majd onnan tértek vissza Magyarországra. A katonai neveltetésnek köszönhették, hogy megismerkedtek az öttusával.

A háború után a Csepeli MTK-ban vívott és a Budapesti Honvédban öttusázott. Utóbbi sportágban 1948-tól a válogatott tagja volt 1957-ig.

Versenyzőként két olimpián vett részt: 1952-ben, Helsinkiben csapatban arany-, egyéniben ezüstérmes lett, majd egy évvel később Magyarország első világbajnoki címét is begyűjtötte.

A legenda szerint az erről szóló híradás indította el Balczó Andrást az öttusa felé.

A melbourne-i ötkarikás játékokra is esélyesként utazott, ám 1956-ban családos emberként és hazafiként is rányomta bélyegét a teljesítményére az itthoni helyzet. Egyéniben hatodik, csapatban negyedik lett. Az olimpiai kiutazás közben beválasztották az olimpiai csapat forradalmi bizottságába.

Benedek Gábort az 1956-ban nyíltan vállalt véleménye miatt később politikailag megbízhatatlannak bélyegezték, elvették kitüntetéseit és a versenyzéstől is eltiltották. Volt időszak, amikor szikvízgyártóként dolgozott, holott Kereskedelmi Főiskolát végezve korábban a Csepel Vas- és Fémművekben tevékenykedett könyvelőként. Később dolgozott filmgyári kaszkadőrként, sőt amikor szűkös anyagi helyzetbe került, világbajnoki címéért kapott Higany nevű lovát is el kellett adnia.

Aktív élsportolói évei után elvégezte a Testnevelési Főiskolát, majd edzőként is letette névjegyét, hiszen a Honvédban az 1960-as évek kiválóságai közül Móna István, Török Ferenc, Török Ottó és Plank Gábor szakmai munkáját irányította.

Lánya betegsége miatt 1969-ben családjával Németországba utazott, ott telepedett le, ma is a Bonn melletti St. Augustinban él, kettős állampolgár. Németországban többedmagával öttusaközpontot szervezett, később vívómesterként ment nyugdíjba a kilencvenes évek első felében. Ha teheti, évente hazalátogat és örömmel vesz részt a MOB vagy a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának rendezvényein. Felesége a gyermekgyógyász dr. Heim Pál unokája.

Benedek a francia kerékpáros Charles Coste (101), a finn északi síző Heikki Hasu (98) és az örmény labdarúgó Nikita Simonyan (98) után a világ negyedik legidősebb élő olimpiai bajnoka.

 

(MTI)

Címlapfotó: MOB

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Itt vannak a Herényi Virágút 2025 programjai
Április utolsó hétvégéjén ismét megtelik élettel Szombathely herényi városrésze: április 26–27-én rendezik meg a 21. Herényi Virágutat, ahol a virág- és dísznövényvásár mellett változatos, színes programok várják a látogatókat. A rendezvény idén is a család minden tagja számára kínál élményt, szórakozást és inspirációt – a kertbarátoktól a legkisebbekig.
Kamionok vonultak Peresztegre, itt földelik el a Rábapordányban leölt állatok tetemét
Pénteken kezdik meg a legújabb azonosított, rábapordányi fertőzött szarvasmarha állomány, és a nem fertőzött, de kényszervágásra ítélt sertésállomány tetemeinek szállítását a Soprontól három falura lévő Peresztegre - írja a Telex.