km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Belgiumban újranyitottak az iskolák, a szépségszalonok, múzeumok

Belgiumban újranyitottak az iskolák, a szépségszalonok, múzeumok

Belgiumban szigorú feltételek mellett újra kinyitották kapuikat hétfőn az iskolák a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésének második szakaszában.

 

Az oktatási intézményekben kötelező a fizikai távolságtartás, a maszk viselése és a gyakori kézfertőtlenítés. Egy osztályban legfeljebb 10 diák vehet részt az a tanórákon, az oktatás turnusokban folyik. A belga sajtó szerint 850 ezer maszkot osztottak ki a tanulóknak az ország 2530 oktatási intézményében, hogy elejét vegyék a vírus további terjedésének.
    

Az országban a szépségszalonok, a múzeumok, a könyvtárak is kinyitottak, szintén szigorú szabályok mellett.
    

A belga közegészségügyi szolgálat szóvivője, Yves Van Laetham hétfői nyilatkozata szerint a SARS-Cov-2 nevű vírus terjedése lelassult, az "adatok rendkívül kedvezőek". Kétszázhetvenkilenc új fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt az országban, a szóvivő szerint ez hétszázalékos csökkenést jelent. Vasárnapról hétfőre 28-an haltak bele a járvány okozta Covid-19-betegségbe, az 11,5 milliós országban eddig 9080-an vesztették életüket a járványban.
    

A szomszédos Hollandiában 24 óra leforgása alatt további 146 embernél mutatták ki a vírusfertőzést, ez 5 százalékos csökkenést jelent az előző hetek adataihoz képest.  A helyi sajtó arról tájékoztatott, hogy a korlátozott tesztelési kapacitások miatt az igazolt fertőzöttek száma valószínűsíthetően 40 százalékkal kevesebb a fertőzöttek tényleges számánál. 17,5 millió lakosú országban valamivel több mint 44 ezer a fertőzöttek száma. A legfrissebb kimutatások szerint vasárnapról hétfőre 14-en haltak bele a Covid-19-fertőzésbe.
    

A holland kormány június 1-től tovább akar lazítani a járvány miatt bevezetett korlátozásokon. A tervek szerint két hét múlva korlátozott mértékben kinyithatnak a vendéglátó egységek és a kulturális intézmények is.
    

Luxemburgban további 15 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, így a fertőzöttek száma a négyezerhez közelít a valamivel több mint félmillió lakosúbe. A halálesetek száma hárommal 107-re emelkedett. (MTI)

 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat