
Beletolatott, majd lelépett
A károsult tulajdonos körülbelül két órára hagyta ott autóját, és visszatérve vette észre a rongálódást, írja a 112Press.hu. Bár kezdetben nem talált szemtanút, végül úgy döntött, hogy értesíti a hatóságokat, mivel több térfigyelő kamerát is látott a környéken.
A helyszínre érkező rendőrök átvizsgálták a kamerafelvételeket, és bár eleinte nem volt biztos, hogy látszik az ütközés, végül sikerült beazonosítani az okozó jármű rendszámát. A károsult ekkor megkönnyebbült, a rendőrök pedig elindultak az elkövető azonosítására.
A 112Press.hu arra is felhívja a figyelmet, hogy az ilyen kisebb koccanások során az okozónak mindig meg kellene hagynia az elérhetőségét, hiszen a biztosítók pontosan az ilyen helyzetek kezelésére szolgálnak, így a vétlen fél nem kerülne hátrányba.
Fotó: 112Press.hu



A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.