km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Befejeződött a Thököly utcai buszmegállók felújítása

Befejeződött a Thököly utcai buszmegállók felújítása

Megújult két Thököly utcai buszöböl. Ehhez 9 millió forintot biztosított költségvetéséből az önkormányzat. A 31. számú ház előtti a város egyik legforgalmasabb buszmegállója, ahol helyi és helyközi járatok is megállnak. Régóta érett már a felújítása, hiszen a megsüllyedt aszfalt és a töredezett járdaszegély miatt balesetveszélyessé vált a terület. A munka április végén kezdődött el, a SZOVA dolgozói 50 méter hosszan felmarták a burkolatot, és térkőszegélyes buszöblöt alakítottak ki. Az utca másik végén, a Ferenceskert előtt már korábban elkészült a másik buszöböl, itt 25 méteren végezték el a burkolatfelújítási munkákat.

 

Fotó: archív/Nagy Jácint
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Hallay Zalán is a Haladás játékosa
Hallay Zalán 2005.11.22-én született Budapesten, egész életében Újpesten élt és focizott. Tavaly a lilák II. csapatában szerepelt, az itt nyújtott teljesítményével hívta fel magára a Hali szakmai stábjának a figyelmét. A 19 esztendős futballista a védelem mindkét oldalán bevethető, de a középpálya közepén is hasznosan tud focizni, olvasható a Szombathelyi Haladás Facebook-oldalán.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Sziget: éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők.
Karbantartás miatt változik a menetrend a győri vasútvonalon a hétvégén, érinti a szombathelyi IC-ket is
Változik a menetrend a győri vasúti fővonalon a hétvégén a Szárliget és Tatabánya közötti karbantartás miatt - közölte a Mávinform csütörtökön a honlapján.
Kapibara kölykök születtek a debreceni állatkertben
Kapibarák (vízidisznók) születtek a debreceni állatkertben: Diégó és Mika három kölyke egészséges és eleven, a szárazföldi pihenőtől a frissítő pancsolóig mindenhova követik az anyjukat a Dél-Amerika kifutóban - jelezte a park információs szolgálata.