km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Bécsben megnyílt az eddigi legnagyobb tesztutca

Bécsben megnyílt az eddigi legnagyobb "tesztutca"

Bécsben megnyílt hétfőn a koronavírus-tesztelésre kialakított eddigi legnagyobb, a sajtó által csak "tesztutcaként" emlegetett létesítmény, Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pedig szorgalmazta, hogy minél többen töltsék le a Stop Corona App nevű mobiltelefonos alkalmazást.

 

A bécsi Ausztria Center mélygarázsában, illetve felszíni parkolójában átadott "tesztutca" a harmadik az osztrák fővárosban. Ide elsősorban az ápolási intézményekben és az idősotthonokban dolgozókat, valamint a betegek, illetve bentlakók hozzátartozóit várják koronavírus-gyorstesztre, hogy a lehető legalacsonyabb szintre szorítsák a behurcolás veszélyét. Ezen túlmenően olyanok is jelentkezhetnek tesztelésre, akik tüneteket vélnek felfedezni magukon, és úgy érzik megfertőződhettek. Ez utóbbiak azonban csak autóval érkezhetnek, és a szűrés során sem szállhatnak ki autójukból.


Az előkészületek során rendkívüli elővigyázatossággal alakították ki a szűrőboxokat, és arra is ügyeltek, hogy azoknál, akiknek a gyorsteszt eredménye pozitív lesz, elkülönítve, a helyszínen felállított laborban a szükséges PCR-tesztet is elvégezzék.


Az új "tesztutca" üzembe állításával napi 15 ezerre növelhető Bécsben a tesztelési kapacitás - hangsúlyozta Michael Ludwig bécsi polgármester. Mind a mostani, mind a két korábban, az Ernst-Happel Stadionban, illetve a Dunaszigeten kialakított létesítményben előzetes online regisztráció után egész nap várják az embereket.


Mindeközben nagy erőkkel folynak az előkészületek a bécsi tömeges tesztelésre is, amelyet december 4-e és 13-a között tartanak majd három helyszínen a hadsereg támogató közreműködésével.


Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pedig egy hétfői sajtótájékoztatón hívta fel újra a lakosság figyelmét a Stop Corona App minél szélesebb körű letöltésének szükségességére. Az általános és sokszor hangsúlyozott védelmi intézkedések - mint maszkviselés, a távolságtartás és a kézmosás -, valamint a tömeges tesztelés mellett e koronavírus-alkalmazás mobiltelefonokra való letöltése jelentős segítség elsősorban a kontaktkutatás hatékonyabbá és gyorsabbá tételében. Az alkalmazás egyfajta digitális naplóként működik, regisztrálja a bejelentéseket, és használóját azonnal figyelmezteti, amennyiben az tudtán kívül, akár boltban, akár a tömegközlekedésen egy méteren belül igazolt koronavírus fertőzött és az alkalmazást szintén használó ember közelébe került.


A miniszter bejelentette, hogy most folyik a környező országokkal a különböző alkalmazások harmonizálása, és december 14-étől már határokon átívelő adatokat kaphatnak az applikáció segítségével, amely adatvédelmi szempontból is megfelel az uniós követelményeknek. "Érdemes harminc másodpercet áldozni az életünkből a letöltésre, hisz ezzel a magunk és mások biztonságérzetét fokozhatjuk, mi több, alkalomadtán életeket is menthetünk" - tette hozzá Anschober.


Az alkalmazást eddig több mint egymillióan töltötték le Ausztriában. (MTI)

 

Fotó: Getty Images

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Hallay Zalán is a Haladás játékosa
Hallay Zalán 2005.11.22-én született Budapesten, egész életében Újpesten élt és focizott. Tavaly a lilák II. csapatában szerepelt, az itt nyújtott teljesítményével hívta fel magára a Hali szakmai stábjának a figyelmét. A 19 esztendős futballista a védelem mindkét oldalán bevethető, de a középpálya közepén is hasznosan tud focizni, olvasható a Szombathelyi Haladás Facebook-oldalán.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Sziget: éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők.
Karbantartás miatt változik a menetrend a győri vasútvonalon a hétvégén, érinti a szombathelyi IC-ket is
Változik a menetrend a győri vasúti fővonalon a hétvégén a Szárliget és Tatabánya közötti karbantartás miatt - közölte a Mávinform csütörtökön a honlapján.
Kapibara kölykök születtek a debreceni állatkertben
Kapibarák (vízidisznók) születtek a debreceni állatkertben: Diégó és Mika három kölyke egészséges és eleven, a szárazföldi pihenőtől a frissítő pancsolóig mindenhova követik az anyjukat a Dél-Amerika kifutóban - jelezte a park információs szolgálata.