km/óra
  2025.05.19., hétfő  •  Ivó, Milán napja
Megmentenék a balogunyomi kastélyt

Megmentenék a balogunyomi kastélyt

Megmentené a balogunyomi Sényi-kastélyt az enyészettől az ellenzéki országgyűlési képviselőjelölt. Az alpolgármester természetesen örülne, ha megvalósulna a projekt.

 

Dr. Czeglédy Csaba, az ellenzéki összefogás képviselőjelöltje a múlt héten tett közzé bejegyzést Facebook-oldalán. A politikus úgy fogalmazott: „Balogunyomban sokakkal beszélgetve többször is előjött a Sényi-kastély és annak sorsa. Korábban még iskola működött benne, ami megszűnt sajnos, az elmúlt időszakban volt még pár rendezvény, de már rég üresen áll. A napokban helyiekkel megnéztem, és rögtön meg is szerettem. Ott áll büszkén a falu szélén csodálatos környezetben ez a közel kétszáz éves épület. Történelme van, és én szeretném, hogy jövője is legyen. Amennyiben a többség bizalmából országgyűlési képviselő leszek, vállalom az épület megmentését, el fogok járni annak érdekében, hogy a műemlék jellegét megőrizve megtörténjen a teljes körű felújítása. 


Adjuk vissza a balogunyomiaknak ezt a kastélyt, és töltsük meg közösen élettel! Legyen itt közösségi, művelődési tér, és itt kapjon végleges otthont a községháza. Az itt élők is számíthatnak rám.”


Fodor Gábor, a település alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta: örömmel olvasta a hírt, és mint balogunyomi lakos nagyon boldog lenne, ha sikerülne megvalósítani a projektet.  


Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Sulyok Tamás meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát
Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni találkozójuk során arra kérte XIV. Leó pápát, hogy amint teheti, látogasson el ismét Magyarországra – közölte a Sándor-palota vasárnap az MTI-vel.
Agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak Joe Bidennél
A korábbi amerikai elnök múlt héten kereste fel doktorait húgyúti tünetek nyomán. Szervezetében csomót találtak, amelyről pénteken állapították meg, hogy prosztatarákról van szó.
NAV: még egy napig lehet módosítani az szja-bevallási tervezetet
Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezete lesz az érvényes bevallása – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
Nem ébredt túl jól a forint ezen a hétfőn
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni – A békéért imádkozott XIV. Leó pápa a szolgálatának kezdetét jelentő szentmise után
Vasárnap tartották a XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisét a vatikáni Szent Péter téren, a mise után mondott Regina caeli elimádkozása előtt a békéért imádkozott az új egyházfő.