km/óra
  2022.10.06., csütörtök  •  Brúnó, Renáta napja
Balogunyom: koszorúkészítés és bütykölde

Balogunyom: koszorúkészítés és bütykölde

Hiába a kimondottan barátságtalan idő, két hete szombaton Balogunyom apraja-nagyja nekilátott az adventi előkészületeknek. A férfiak ezúttal egy fedett pajtában állították össze a település adventi koszorúját, míg a kicsik a kultúrházban foglalták el magukat, és készítettek díszeket. 

 

November utolsó szombatjának reggelén 9 órára hirdette meg a település önkormányzata a koszorúkészítést és az adventi kézműves foglalkozást. Máskor a koszorút a templom kertjében rakták össze a férfiak, ám ezúttal a ködös, havas, esős időben egy fedett pajtában folyt a munka. Idősek, fiatalok egyaránt kivették a részüket a munkából, köztük természetesen a polgármester, Tarsoly Alfonz is, aki házi készítésű, legendásan finom forralt bort készített a lelkes önkénteseknek. 

 

A kultúrházban a gyermekek a bütyköldében szorgoskodtak – betartva természetesen a hatályos járványügyi jogszabályokat. Pogácsával és teával várták a kicsiket, akik délelőtt szebbnél-szebb díszeket készítettek.  

 

A kora délutáni órákra aztán a szalagok is felkerültek a koszorúra, valamint a falu karácsonyfáját is felállították a sportpálya mellett. Idén a fát Kiss Péter ajánlotta fel.

 

– Nagyon örülök, hogy ismét egy közösségteremtő programot tudtunk szervezni. Köszönet valamennyi résztvevőnek. Úgy gondolom, hogy az ilyen események még inkább összekovácsolják az itt élő embereket – fogalmazott Tarsoly Alfonz. 

 

Ugyancsak a településsel kapcsolatos információ, hogy az idei Mikulás-ünnepség kissé eltér majd a hagyományostól.        

 

– Ami a legfontosabb, sikerült megajándékoznunk ezúttal is a kicsiket, azaz elérkezett a múlt vasárnap hozzánk is a Mikulás, ezzel nagy örömet okozva a gyermekeknek. Ha a megszokottól eltérő formában is tartottuk meg az ünnepséget, de így is kellemes emlékekkel gazdagodtunk valamennyien – mondta a polgármester   

 

Krilov István

kapcsolódó cikkek
Hímzőszakkör indul Horvátlövőn
Hímzőszakkör indul Horvátlövőn
Remek közösségépítő ötlet fogalmazódott meg Horvátlövőn. A részletekről Varga Brigitta, a település közművelődési referense mesélt.
Az adventi készülődés mellett sem maradt el a Házaspárbaj
Az adventi készülődés mellett sem maradt el a Házaspárbaj
Kézműves foglalkozás és „regös-tanoda” várta a gyermekeket a dozmati kultúrházban advent első vasárnapján az Együtt Dozmatért Egyesület szervezésében. Folytatódott a Házaspárbaj-vetélkedő, és megérkezett a Mikulás a településre is.
címkék
kapcsolódó cikkek
Hímzőszakkör indul Horvátlövőn
Hímzőszakkör indul Horvátlövőn
Remek közösségépítő ötlet fogalmazódott meg Horvátlövőn. A részletekről Varga Brigitta, a település közművelődési referense mesélt.
Az adventi készülődés mellett sem maradt el a Házaspárbaj
Az adventi készülődés mellett sem maradt el a Házaspárbaj
Kézműves foglalkozás és „regös-tanoda” várta a gyermekeket a dozmati kultúrházban advent első vasárnapján az Együtt Dozmatért Egyesület szervezésében. Folytatódott a Házaspárbaj-vetélkedő, és megérkezett a Mikulás a településre is.
Savaria Fórum 31. évfolyam 35.szám - 2022.09.30.
Savaria Fórum 31. évfolyam 35.szám - 2022.09.30.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
Új eszközöket szerzett be a Szombathelyi Parkfenntartási Kft.
Tartályos fűnyíró traktor, rézsűkasza, traktor, tartálykocsi – ezek a gépek szerepeltek a Szompark idei eszközbeszerzési terveiben. A tartálykocsi, traktor, és a rézsűkasza már tavasz végére megérkezett, nemrég sikerült beszerezni a kaszálékot tartályba gyűjtő nagyobb méretű fűnyírókat is, ezekből összesen 3️ darab érkezett cégünkhöz, osztotta meg a hírt közösségi oldalán a Szompark.
Nem nézhette meg elhunyt édesapja holttestét a járvány alatt, bántalmazta az orvost
A Sárvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy német nővel szemben, áll a Vas Megyei Főügyészség közleményében.
Megújult a vezetékrendszer és a járda egy szakasza a Váci utcában
Befejeződött a vezetékrendszer felújítás és a járda egy szakasza is megújult a Váci Mihály utcában, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Horváth Soma alpolgármester.
Vadbaleset, ittas vezetés, elütött kerékpáros – az elmúlt 24 óra rendőrségi hírei
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. október 5-én 5 óra és 2022. október 6-án 5 óra közötti időben kettő, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaik négy, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek, olvasható a police.hu-n.
Elfogtak egy Top 50-es magyar bűnözőt, egy 52 éves körmendi férfit Németországban
Elfogtak egy körözött, a rendőrségi Top 50-es listán is szereplő körmendi férfit Németországban - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.