km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Ittas sofőr Fiatja tarolta le a Suzukit Iváncon, súlyosan sérült a vétlen

Ittas sofőr Fiatja tarolta le a Suzukit Iváncon, súlyosan sérült a vétlen

A vezetői engedéllyel nem rendelkező férfi egy jobbra ívelő kanyarban vesztette el az uralmát a járműve felett, amihez ittassága és a jármű műszaki állapota is hozzájárulhatott.

 

Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt a Vas megyei Ivánc településen, vasárnap, írja a 112press. Csákánydoroszló felé tartott egy Fiat személyautó, amelynek sofőrje egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette az uralmát a járműve felett. A Fiat áttért a szemközti sávba, ahol ütközött egy érkező Suzukival, amit szalagkorlátnak préselt. A balesetben a vétlen sofőr, a Suzukit vezető asszony súlyos sérüléseket szenvedett, a mentők kórházba szállították. Információk szerint az asszony néhány évvel korábban szintén vétlen félként szenvedett súlyos, életveszélyes sérülést egy közlekedési balesetben.


A Fiat vezetőjénél felmerült az ittasság gyanúja. (A balesetnél segédkező helyiek elmondása alapján bűzlött az alkoholtól.) A középkorú férfi az őt jól ismerők szerint soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, autója nem került sokba és ennek megfelelő műszaki állapotban volt, biztosítást pedig nem kötött rá. Az autót csak rövid távú közlekedésre használta, de azt többször ittasan.


A baleset okozója is nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett az elsődleges adatok alapján, de sérülése nem olyan súlyos, mint a vétlen félé. A helyszínen körmendi és ivánci tűzoltók segédkeztek a mentésben és a műszaki mentésben, a forgalmat polgárőrök irányították. Helyi tűzoltók segítettek az úttest letakarításában is a Magyar Közút munkatársának.

 

Fotó: Tánczos Mihály/112press
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Baleset Szombathely közelében az M86-oson
Egy Ford és egy Audi ütközött az M86-os autóúton Vépnél a Répcelak felé vezető oldalon pénteken délután, eddig tisztázatlan körülmények között, számolt be róla a 112Press.hu. A forgalom a helyszínelés idején egy sávon haladhat, torlódásra kell számítani. Két embert vittek kórházba.
Határidő előtt elkészült a Bartók 40. előtti nagyparkoló
Ma még szárad a felfestés, de holnap reggel (legkésőbb délelőtt) megnyitjuk, és újra birtokba lehet venni, írja közösségi oldalán dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Tűzesethez és műszaki mentéshez is vonultak a tűzoltók
Villamoselosztó gyulladt ki egy sárvári sorházban, míg életeket mentett a szén-monoxid-érzékelő egy kőszegi lakásban, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Szombathely olyan város, amelynek szerves részei az autizmussal élők
A 25 éves Esőemberke Alapítvány és intézményeinek, a 15 éves Holnap Háza és a 8 éves Ma Háza születésnapi eseményét ünnepelték ma délelőtt a Zarkaházi Szily-kastélyban. Valamennyi felszólaló megemlékezett a szerdán elhunyt Nádorné Vörös Ibolyára, az Esőemberke Alapítvány kuratóriumi elnökére.