km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Az utolsó pillanatokban tudott pontot menteni a Haladás-Viktória a Szeged ellen

Az utolsó pillanatokban tudott pontot menteni a Haladás-Viktória a Szeged ellen

A szombathelyiek új szerzeménye, Urbán Anett első NB I-es találatát szerezte, amivel döntetlenhez segítette csapatát.

 

SIMPLE NŐI LIGA, 14. FORDULÓ

HALADÁS-VIKTÓRIA - KÉSZ ST. MIHÁLY 2-2 (1-1)

Haladás-Viktória: Bíró – Kovács V., Fördős, Horti, Hajba (Németh M., 72.) – Balogh, Csizmadia, Németh Zs. (Varga, 60.) – Németh A. (Urbán, 72.), Szil, Herczeg

Vezetőedző: Székely Tibor.

St. Mihály: Csontos - Kerekes (Kiss-Lantos, 41.), Papp, Savanya, Koprena – Boros, Sajti, Sweatman – Micic, Pilán, Török (Juhász, 58.)

Vezetőedző: Jenei Péter

 

Első hazai találkozójára készült a tavaszi szezonban a Haladás-Viktória együttese. Székely Tibor csapata Szeged együttesét látta vendégül, a cél pedig nem volt más, mint a három pont itthon tartása.

 

Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a Haladás-Viktória, rögtön az első percekben Herczeg Andrea tekerte el nagyon okosan  a labdát a kifutó kapus mellett, felett, de lövése a felső lécet találta el. A szegediek viszont nem hibáztak: egy távoli lövést Bíró még védeni tudott, a kipattanót azonban Török közelről a kapuba helyezte. A két azonos képességű csapat változatos, jó iramú mérkőzést vívott. A vasiak könnyen egyenlíthettek volna, de Herceg zseniális átadása után Szil óriási helyzeténél bravúrral védett Csontos.

 

A fordulás után, a 48. percben a tizenhatos jobb csücskétől Herczeg remekbe szabott szabadrúgásgóljával egyenlített a hazai csapat, ezzel 1-1-re módosult az állás .Nem sokáig örülhettek azonban a hazaiak, pár perc múlva ugyanis ismét a vendégeknél volt az előny: a volt szombathelyi Kiss-Lantos robogott el a jobb oldalon, beadását Boros értékesítette. A vasiak nem adták fel, nagy rohamokat vezettek, Balogh távoli lövése például a kapufán csattant. A hazaiak a hajrában ívelték előre a labdákat és erőfeszítéseiket siker is koronázta. A 90. percben a tizenhatoson belül ide-oda pattogó labdát Urbán közelről, szemfüles módon a hálóba továbbította, ezzel pedig kialakult a 2-2-es végeredmény.

 

A szombathelyiek legközelebb egy hét múlva a Kelen SC együttesét fogadják.

 

Fotó: Nagy Jácint/archív

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.