Az ünnep szeretete – a Szeretet ünnepe

Pedig az ünnepek minden valószínűség szerint épp arra szolgálnak, hogy csodálatra, megbékélésre, elgondolkodásra és találkozásra hívják az embert. Pilinszky János, a saját élete vargabetűivel bátran és önkritikusan is szembenéző, éleslátású- és fogalmazású író, bölcselő ezt írja a témában: „A statisztika azt mutatja, hogy az ünnep sokak számára a napi felelősségből az ünnepi felelőtlenségbe való menekülést jelenti. (...) Valójában az ünnep az élet egészébe való visszatalálás lehetőségét kínálja.” (Új Ember, 1967) És hozzáteszi, hogy ünnepeinknek nem annyira ki-, mint inkább egyfajta bekapcsolódásnak kellene lennie, az egyetemes, térben és időben érvényes emberi norma szerint. 

Legalapvetőbb ünnepeink a születésnapok. Hadd hozakodjak elő itt személyes példámmal. Kamaszodó, majd kora felnőttkoromban nem tudtam mit kezdeni a saját születésnapommal. Persze, nem lettem depressziós, és sok testvérem, a nagycsalád, mint legkisebbet, illően fel is köszöntött. De nem feltétlenül értettem, miért ünnepelnek. Helyesebben és érthetőbben: ilyen alkalommal miért engem ünnepelnek, miért én vagyok a középpontban? Hiszen életre kelésem és ébredésem leglényegesebb, legaktívabb közreműködői a szüleim voltak: övék az érdem. Aztán fokozatosan, már felnőttként rájöttem arra, hogy akik szeretnek és örülnek nekem, azok egyben alkalomra is várnak, hogy ezt az értékelésüket ki is fejezhessék. Már az ember megléte, az élet ok az ünneplésre.

Karácsony elnevezésére a sokévszázados európai kultúrkört tükröző nyelvek többsége a „születés” vagy a „napforduló” jelentését alkalmazza. Azt gondolom, mindkettő szép és gazdag jelentést hordoz az ünneplő ember számára. Az egyik természeti jelenségre utal: a téli napforduló, a fény térnyerése a sötétség felett, azaz hosszabbodnak a nappalok; a másik szakrális történésre: a Megváltó, Szabadító, Jézus sokak által régóta várt születésére. Az emberre értelmezve akár össze is köthetjük: a Karácsony megújítja, újjászüli az embert, ha az ünnepre hangolódik, azaz a Szeretet szívből jövő tetteit, ösztönzéseit gyakorolva visszaszorítja, sőt, felülmúlja saját személyes sötétségeit. De az ünnep, az évforduló töltekezés, tanulás, formálódás is: ezért nem szabad (nem érdemes) félreállítanunk, kiiktatnunk a születésnapost sem, mert az ünnep elveszítheti mértékét és forrását! Azt a Jézust, akit a Szentírásban nemhogy nem lehet megvádolni a legkisebb szeretetlenséggel sem, hanem aktív szeretetszolgálata, szavai ösztökélései végett magával a tiszta Szeretettel (agapé) azonosítják a keresztények.

Személyesen tapasztalom, mennyire lelkiismeretesen tartja, szabja életét több igazi, széplelkű keresztény hívünk – megajándékozottként testközelből így láttam legközvetlenebb családtagjaim esetén is – Jézus tanításához, akiben csalatkozhatatlan bizalmat, erőt találtak. Igaz, őket nem like-olja a közösségi oldalakon senki, nem szerepelnek valóságshowban, kamerák össztüzében, egy-egy jótettükről legfeljebb csak „véletlenül” lehet értesülni, szerényen, kürtölgetés nélkül élik hitüket, karácsonyaikat, húsvétjaikat, gyakorolják jóságukat. Boldog, békével áldott embertársaink, hivalkodás-, sallangmentesen. Szeretetre hangolódó „karácsonyi emberek”. Hála nekik és értük! 

Ne haragudjunk ünnepeinkre, inkább keressük eredeti értelmüket, amely a megtisztuló, igaz emberségre irányul. És alkalmazzuk tanításukat, hatásukat saját életünkre!

P. Csány Péter SDB 
szalézi plébános