km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Az ügyészség enyhítette az Alec Baldwin elleni vádat a 2021-es forgatási haláleset eljárásában

Az ügyészség enyhítette az Alec Baldwin elleni vádat a 2021-es forgatási haláleset eljárásában

Az ügyészség törölte az Alec Baldwin ellen felhozott vádak egy részét a halállal végződő 2021-es filmforgatás ügyében, ami jelentősen csökkenti a kiszabható büntetés hosszát - derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott új bírósági iratokból.

 

A dokumentum szerint az új-mexikói ügyészség megváltoztatta álláspontját és a gondatlanságból elkövetett emberölés vádjából a lőfegyverre utaló, a bűncselekményt és annak lehetséges ítéletét súlyosbító kitételt törölték.


Heather Brewer, az eljáró kerületi ügyészség szóvivője a döntést azzal magyarázta, hogy el akartak kerülni egy további jogi vitát a színész-producerrel és ügyvédeivel a Halyna Hutchins operatőr halála miatt indult eljárásban. Az illetékes megfogalmazása szerint az ügyészség célja, hogy igazságot szolgáltasson a bíróság, és nem "nagyvárosi ügyvédek" számláját akarják gyarapítani.


Alec Baldwin ügyvédei korábban úgy nyilatkoztak, hogy a lőfegyverre való utalás beillesztése a vádba, mint súlyosbító tényező, alapvető jogi hiba. Érvelésük szerint annak lehetősége ugyanis a 2021. októberében történt tragédia idején még nem szerepelt Új-Mexikó állam törvényében, a jog visszamenőleges alkalmazása pedig alkotmányellenes.


Ha a színész ügyét a súlyosbító körülményt figyelembe véve tárgyalták volna, az kötelezően minimum 5 év börtönbüntetést jelentett volna. A megmaradt vád, a gondatlanságból elkövetett elkövetés maximum 18 hónap börtönnel és legfeljebb 5 ezer dollár pénzbüntetéssel sújtható.


A színész-producer első bírósági meghallgatása várhatóan pénteken lesz, amelyen várhatóan videókapcsolaton keresztül vesz részt.


Alec Baldwin és Hannah Gutierrez-Reed fegyverekért felelős kelléktáros ellen január végén emeltek vádat a Rust című western forgatásán lelőtt Halyna Hutchins operatőr ügyében. Alec Baldwin 2021. október 21-én az új-mexikói Santa Fében, a Rust című film forgatása közben lőtte le a vezető operatőrt, a 42 éves Hutchinst és sebesítette meg Joel Souza rendezőt egy olyan kellékfegyverrel, amelyben mindmáig tisztázatlan okból éles lőszer volt.


Baldwin elhárította magától a felelősséget a szerencsétlen halálesetért, mondván, hogy ugyan hátrahúzta a revolver kakasát, de nem húzta meg a ravaszt, s egyébként is Gutierrez-Reed és más fegyverszakértők dolga volt arról gondoskodni, hogy ne adjanak a kezébe éles lőszerrel töltött fegyvert.


Gutierrez-Reed a rendőrség szerint azt állította, hogy vaktölténnyel töltötte meg a revolvert, mielőtt átadta volna azt David Halls rendezőasszisztensnek, aki azt továbbadta volna a színésznek azzal, hogy a fegyver "hideg", ami a filmeseknél azt jelenti, hogy biztonságos a használata.


Ezzel szemben Halls december 13-án, az új-mexikói munkabiztonsági hivatal előtt tett tanúvallomásában azt mondta: sosem jelentette ki, hogy a Pietta reprodukciójában készült Colt .45-ös kézifegyver "hideg" lenne.


A Rust című western forgatását a halálesetet követően leállították, de a produkció célja, hogy a filmet befejezzék. A Rust Movie Productions közölte, hogy a forgatásokat tavasszal folytatják, amelyben a produceri feladatokat Matthew Hutchins, a 2021-ben életét vesztett operatőr, Halyna Hutchins férje veszi át. Azt egyelőre nem közölték, hogy a film felvételeit hol fejezik be, de azt a filmgyártó cég világossá tette, hogy a forgatási helyszínen működő fegyver és lőszer semmilyen formája nem lesz.


A múlt héten azt is bejelentették, hogy a filmforgatás folytatásának körülményeit, valamint Halyna Hutchins életét külön dokumentumfilmben is megörökítik. (MTI)

Illusztráció: pixabay.com
 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat