km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Az osztrák templomokban a híveknek kötelezően szájmaszkot kell viselniük

Az osztrák templomokban a híveknek kötelezően szájmaszkot kell viselniük

Még több szolidaritásra, még szorosabb összetartásra lesz szükség, amíg az egyházi élet újra olyan lesz, mint amilyen korábban volt - jelentette ki Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek Bécsben csütörtökön, azt követően, hogy Susanne Raab kulturális miniszter ismertette a templomok május közepén történő újranyitásának feltételeit.

 

"Új fejezet kezdődik" - jelentette ki Susanne Raab annak kapcsán, hogy május 15-től ismét tarthatnak szentmiséket, istentiszteleteket a hívők jelenlétében a templomokban. Leszögezte: lépéseket lehet tenni annak irányába, hogy az egyházi élet is visszatérjen a "normalitásokhoz". A tárcavezető ugyanakkor kifejtette, hogy a templomokban is óvintézkedéseket vezetnek be. Ennek értelmében a híveknek kötelezően szájmaszkot kell viselniük. Rendszeresen fertőtlenítik a sokak által használt helyeket, illetve a sokak által megérintett tárgyakat. A résztvevők számát pedig limitálják: a templomban húsz négyzetméteren csak egy ember tartózkodhat, a hívőknek legalább két méter távolságot kell tartaniuk egymástól - ez nem érinti a közös háztartásban élőket. Felhívta a figyelmet arra, hogy az istentiszteletek során egy zárt helyiségekben hosszabb időt töltenek együtt az emberek, ezért különösen ügyelni kell a rendelkezések betartására, így ezt ellenőrizni fogják - tette hozzá.


A miniszter asszony elismerően szólt az egyházak koronavírus idején végzett tevékenységéről. Arról is beszélt, hogy az egyházak kreativitásukról is tanúbizonyságot tettek azzal, hogy interneten, a televíziós csatornákon, illetve a rádióban közvetítették a szentmiséket, istentiszteleteket, és ezzel mintegy négymillió követőre találtak.


Christoph Schönborn arról beszélt, hogy bár a hívők ismét gyakorolhatják hitüket a templomokban, nagyon óvatosnak kell lenniük. Ismertette, hogy a különböző egyházak az elkövetkező napokban gondoskodnak az óvintézkedések betartásának feltételeiről. Hangsúlyozta: sok türelemre, megfontoltságra lesz szükség, amíg az egyházi élet visszatérhet a megszokott formába. A bíboros arról is szót ejtett, hogy az élet az elkövetkező időszakban sem lesz egyszerűbb, ezért a korábbinál nagyobb szolidaritásra, összetartásra lesz szükség - tette hozzá. (MTI)

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Pityerszeren csodás környezetben várják a húsvétot
Hagyományos húsvétváró rendezvényre várják az érdeklődőket a páratlan hangulatú Pityerszer műemléki környezetében az Őrségi Nemzeti Parknál.
Nem tűntek el iratok az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben - állítja a főügyészség
Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, semmilyen irat nem tűnt el - közölte Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője a nyomozásáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Tűzhöz, balesethez és szén-monoxid-érzékelő jelzéséhez is vonultak a vasi tűzoltók
Három esetben kérték a Vas vármegyei tűzoltók segítségét műszaki mentéseknél és tűzesetnél tegnap, írják a katasztrófavédők.
Dr. László Győzőnek hála megújult a Vajdahunyad téri játszóter
Saját fizetésemből újult meg a Vajdahunyad téri játszótér, lakossági megkeresés nyomán, osztotta meg a hírt közösségi oldalára feltöltött videóban dr. László Győző alpolgármester.