km/óra
  2025.07.19., szombat  •  Emília napja
Az olasz parlament a védettségi igazolás használatának bővítéséről dönt

Az olasz parlament a védettségi igazolás használatának bővítéséről dönt

Az egészségügyi és oktatási dolgozók számára már kötelező védettségi igazolás használatának bővítéséről kezdődött parlamenti vita a római alsóházban kedden, miközben négyszáz egyetemi tanár nemet mondott az oltás kötelezővé tételére.

 

A képviselőháznak arról kell szavaznia, hogy bővíteni kívánja-e a kormány augusztus 6-tól bevezetett rendelkezését, amely egyes szakmai kategóriák számára, valamint bizonyos helyszíneken, eseményeken kötelező tette a védettségi igazolást.


A kedd délben kezdődött parlamenti vita módosító indítványokkal indult, majd megszakadt, és ütemezés szerint szerdán folytatódik.


A nyáron elsők között az egészségügyben és az oktatásban dolgozók számára tették kötelezővé az átoltottság igazolását, amely többek között a vendéglátóhelyek zárt tereiben, mozikban, koncerteken, edzőtermekben is kötelezővé vált. Szeptember elsejétől a hosszú távú tömegközlekedési eszközökön, például a hajókon és a nagysebességű vasúti járatokon is kizárólag védettségi igazolással lehet utazni. Az igazolás egyedül az indulás előtti 48 órában végzett negatív teszttel váltható ki.


A kormány az olaszul zöld kártyának nevezett oltási igazolás kötelezővé tételét a közigazgatásban kezdeményezte, valamint a magánszféra egyes ágazataiban.


A Corriere della Sera napilapban kedden megjelent adatok szerint a járvány második hullámában, tavaly szeptemberben a 3,2 millió közalkalmazott több mint 71 százaléka dolgozott távmunkában, és 37 százalékuk még most is otthonról végzi munkáját.


A képviselőházban kezdődött vita tulajdonképpen az oltási kötelezettség minél szélesebb bevezetéséről szól. Mario Draghi miniszterelnök korábban kijelentette, hogy legszívesebben kötelező tenné az oltást, de ahhoz az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) engedélye is szükséges. A kormány bizalmi szavazást szorgalmazott, majd ezt elvetette. A kormánypártok között a Matteo Salvini vezette Liga az oltás kötelezővé tétele helyett ingyenes tesztelést sürget.


Az ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt nemet mond a védettségi kötelezettség bővítésére úgy vélekedve, hogy a szigorítás a gazdasági tevékenységeket sújthatja. Az FdI indítványait a kormánypártok leszavazták, kivéve a jobboldali szövetséges Ligát, amely tartózkodott. A szakszervezetek sem támogatják a kormány javaslatait, a gyáriparosokat tömörítő Confindustria szervezete szerint oltási kötelezettség esetén az ezt kiváltó tesztek költségét az államnak kell fizetnie.


Négyszáz egyetemi professzor nyílt levélben utasította el az oltási igazolás kötelezővé tételét, közöttük már beoltottak is a szabadságjogok védelmére hivatkozva. A római parlamentben sem kötelező az oltási igazolás, több szenátor és képviselő még az első adagot sem vette fel.


A szeptember 13-án kezdődő tanév jelenléti oktatással, de turnusokkal és szájmaszkban indul el: hatéves kortól az osztályokban viselni kell a szájmaszkot.


A járványbiztos Francesco Paolo Figliolo tábornok bejelentette, hogy az olaszok nyolcvan százaléka legalább egy adag oltást kapott. A 12 év feletti lakosság valamivel több mint 72 százaléka lett átoltva, ami 38,8 millió olaszt jelent.


Hangoztatta, hogy az 50 és 59 közötti korosztályban azonban még mindig 1,8 millió azoknak a száma, akik az első dózist sem kérték. "Miattuk az egész oltási kampány veszélybe kerülhet" - mondta a járványbiztos. (MTI)


 

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.