km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Az idei tanévben is fokozottan ügyelnek a gyerekekre az iskoláknál

Az idei tanévben is fokozottan ügyelnek a gyerekekre az iskoláknál

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság az idei tanévben is kiemelt figyelmet fordít a gyermekek védelmére és balesetmentes közlekedésére, olvasható a közleményükben.

 

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ma a Paragvári és a Deák Ferenc utca kereszteződésénél tartotta meg tanévnyitó sajtótájékoztatóját. Az eseményen a szombathelyi Claudius Polgárőr Egyesület tagjai is részt vettek.


Bercse László r. őrnagy, a Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője elmondta, hogy kiemelt feladatuknak tekintik a gyermekek biztonságát, a balesetek megelőzését. Felhívta a figyelmet arra, hogy a balesetek megelőzésében rendkívül fontos szerepe van a szülői példamutatásnak. Felhívta a szülők figyelmét, hogy a kisebb gyerekeket ne engedjék önállóan közlekedni, csak felnőtt felügyeletével. Elmondta, hogy ilyenkor megnő a forgalom az oktatási intézmények környékén, valamint ezzel együtt a balesetek bekövetkezésének kockázata is, ezért a járművezetőket arra kérte, legyenek az átlagosnál is türelmesebbek, körültekintőbben – áll a közleményükben.


Mint írják, szeptemberben a rendőrkapitányságok közterületi szolgálatot ellátó munkatársai, a polgárőrség tagjai és a közterület-felügyelet munkatársai kiemelt jelenléttel járulnak hozzá az iskolakezdés zökkenőmentességéhez. 


Az idei tanévben is folytatódik „Az iskola rendőre” program, amelynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése. A program során ismét lesz „SuliMoped” program, valamint folytatódnak a felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedők is.

 

Fotó: police.hu
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.