km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Az év élőlényei voltak a vendégek a múzeumban

Az év élőlényei voltak a vendégek a múzeumban

Törpeegér, éneklő kabóca, zöld küllő - az év élőlényeihez kapcsolódó előadóülést szervezett a Savaria Múzeum szombaton. A tudományos ismeretterjesztéshez szórakoztató kézműves programok kapcsolódtak, ami sok kisgyermekes családot vonzott.

 

A bejáratnál az év fája, a nagylevelű hárs virágának főzetét lehetett kóstolni, a kisebbeket pedig kirakós játék várta. 


7-8 éve hagyomány már, hogy a múzeum előadóülést szervez az év élőlényeiről. A rovaroktól a gombákon át az év ásványáig mindegyikről érdekes információk hangzanak el. Az ehhez kapcsolódó kézműves foglalkozások, játékok hozzájárulnak, hogy minél több emberhez érjen el a nap fő üzenete.


Vig Károly, a Savaria Múzeum tudományos igazgatóhelyettese az SZTV érdeklődésére úgy fogalmazott: "Figyeljünk a körülöttünk lévő élőlényekre, ők ugyanúgy részesei a mi világunknak, mi nem vagyunk különbek nálunk, az ő létük egyben a mi fennmaradásunkat is szolgálja."


Az előadóteremben egymás után léptek porondra az év élőlényei, tíz előadáson vehettek részt az érdeklődők. Az év madara, a zöld küllő is nagy sikert aratott, egyet haza is lehetett vinni.  Sok gyerek vett részt a programon: éneklő kabócát színezhettek, és törpeegeret készíthettek.

 

Fotó: Savaria Múzeum Facebook-oldala

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.