km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Az Európa Tanács nemzetközi egyezményt fogadott el a mesterséges intelligenciáról

Az Európa Tanács nemzetközi egyezményt fogadott el a mesterséges intelligenciáról

Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI) használó rendszerek alkalmazása során biztosítsa az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia jogi normáinak tiszteletben tartását – közölte pénteken a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet.

Az egyezmény olyan jogi keretet határoz meg, amely a mesterséges intelligenciával működő rendszerek teljes életciklusára kiterjed, és foglalkozik az általuk jelentett kockázatokkal, miközben előmozdítja a felelős innovációt.

Marija Pejcinovic-Buric, az Európa Tanács főtitkára a szerződéssel kapcsolatban kiemelte: szükség van olyan nemzetközi jogi normákra, amelyet a különböző kontinensek azonos értékeket valló államai támogatnak a mesterséges intelligencia előnyeinek kiaknázása és a kockázatok mérséklése érdekében.

A szerződés hatálya kiterjed az MI-rendszerek használatára a közszférában és a magánszférában is. Az egyezményt aláíró feleknek intézkedéseket kell elfogadniuk a lehetséges kockázatok azonosítására, értékelésére, megelőzésére és mérséklésére.

Biztosítaniuk kell továbbá az elszámoltathatóságot és a felelősséget az MI-rendszerek által esetlegesen okozott káros hatásokért, valamint azt, hogy az ilyen rendszerek használata közben tiszteletben tartsák az egyenlőséget, a megkülönböztetés tilalmát és a magánélethez való jogot.

Ami a demokráciát fenyegető kockázatokat illeti, a szerződés tiltja a részt vevő felek számára, hogy a mesterséges intelligenciára épülő rendszereket a demokratikus intézmények és folyamatok aláásására használják fel. Az aláíró országok nem kötelesek alkalmazni a szerződés rendelkezéseit a nemzetbiztonsági érdekek védelmét segítő tevékenységekre, de kötelesek biztosítani, hogy ezen tevékenységek során tiszteletben tartsák a nemzetközi jogot, a demokratikus intézményeket és folyamatokat.

A keretegyezményt szeptember 5-én a litván fővárosban, Vilniusban írják alá.

 

(MTI)

Fotó: Pixabay

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Itt vannak a Herényi Virágút 2025 programjai
Április utolsó hétvégéjén ismét megtelik élettel Szombathely herényi városrésze: április 26–27-én rendezik meg a 21. Herényi Virágutat, ahol a virág- és dísznövényvásár mellett változatos, színes programok várják a látogatókat. A rendezvény idén is a család minden tagja számára kínál élményt, szórakozást és inspirációt – a kertbarátoktól a legkisebbekig.
Kamionok vonultak Peresztegre, itt földelik el a Rábapordányban leölt állatok tetemét
Pénteken kezdik meg a legújabb azonosított, rábapordányi fertőzött szarvasmarha állomány, és a nem fertőzött, de kényszervágásra ítélt sertésállomány tetemeinek szállítását a Soprontól három falura lévő Peresztegre - írja a Telex.