km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Az EU elfogadhatja majd az unióban nem engedélyezett vakcinaigazolásokat

Az EU elfogadhatja majd az unióban nem engedélyezett vakcinaigazolásokat

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az EU oltási igazolványába kerüljenek be azok a vakcinák is, amiket csak tagállami szinten engedélyeztek – írja egy anonim forrásra hivatkozva a Bloomberg. Az uniós igazolás három dokumentumból állhat majd: a kapott vakcina típusát és adagját, egy friss teszt eredményét, valamint azt, hogy az illető átesett-e a fertőzésen, és ha igen, mikor.


A Telex szemléje szerint a javaslattól azt remélik, hogy nyárra valamennyire lábra tud majd állni az EU-s turizmus. Ezzel összefügg, hogy a közösség célja az, hogy a nyár végére beoltsák az állampolgárok 70 százalékát.

 

Ha a javaslatot elfogadják, akkor az igazolásban szerepel majd még az illető neve, útlevél- vagy személyi igazolvány száma, születési ideje valamint a korábban említett információk. Ezt az állampolgárok papír- és digitális formában lekérhetik majd, a hitelességet egy vonalkód, vagy ahhoz hasonló megoldás biztosítaná.

 

Mint írták, ettől még nem épülne ki egy nagy, központosított egészségügyi adatbázis, hanem egy decentralizált megerősítési rendszeren át működne.

 

Ez még csak egy korai verziója a javaslatnak, március 17-én nem biztos, hogy pont ugyanebben a formában adják majd elő Brüsszelben. A megoldás a javaslat alapján csak ideiglenes, a járvány végével megszűntetnék.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.