km/óra
  2024.10.13., vasárnap  •  Kálmán, Ede napja
Az elektromos rolleresek kétszer annyi baleset okoznak, mint amennyit elszenvednek

Az elektromos rolleresek kétszer annyi baleset okoznak, mint amennyit elszenvednek

Emelkedik az elektromos rollerekkel közlekedők által okozott, személyi sérüléssel járó balesetek száma, szakértők szerint az ilyen mikromobilitási eszközök vezetői között sokan hiányos KRESZ-tudásuk mellett nincsenek tisztában a járműveik menetdinamikájával sem.

Ezt a Biztonság hete elnevezésű rendezvénysorozat megnyitóján Molnár Karolina, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára mondta.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megtartott sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár elmondta, hogy a hétfőn kezdődött, és vasárnapig tartó rendezvénysorozat kiemelt témája az elektromos rollerek kérdése, az azokat használók közlekedési kultúrájának javítása.

Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy a balesetekben körülbelül harmadában, felében a gyalogosok, a kerékpárosok és újabban az elektromos rollerekkel közlekedők az érintettek. Utóbbiak között sok az olyan fiatal, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyel, így jellemzően nincsenek tisztában a KRESZ szabályaival sem - részletezte.

A legtöbb baleset Budapesten következett be, az utóbbi időszakban ezek száma ötszöröse a Pest vármegyei eseteknek. A rolleresek több mint kétszer annyian voltak balesetek okozói, mint a károsultjai - emelte ki.

A helyettes államtitkár arról is tájékoztatott, hogy a Biztonság hete programsorozat tartalma már körülbelül 95 ezer gyermekhez jutott el, ami szerinte hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben - a közlekedési szabályok megváltoztatásával és a közlekedési kultúra javításával - kevesebb hasonló baleset következhessen be.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője az eseményen arról beszélt, hogy az úgynevezett mikromobilitási eszközök terjedésével az azok vezetői által okozott balesetek száma hónapról hónapra emelkedik.

Az ezredes - aki az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke - felhívta a figyelmet arra, hogy az elektromos rollerek vezetői a sokszor hiányos KRESZ-tudásuk mellett nincsenek tisztában a járműveik menetdinamikájával sem, miközben ezekkel a járművekkel már könnyedén elérhető a 70-80 kilométeres óránkénti sebesség. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rolleresek gyakran nem használnak védőfelszerelést, például sisakot sem, amivel súlyos, akár maradandó sérülések kocázatának teszik ki magukat.

Az ORFK a Központi Statisztikai Hivatallal együttműködve megkezdte a hasonló balesetek ügyeiben az adatgyűjtést, a munkájukat azonban megnehezíti, hogy a KRESZ jelenleg még nem definiálja külön járműcsoportként az elektromos rollereket, holott a teljesítményük, menettulajdonságaik ezt indokolttá tennék.

Az adatok szerint az idei évben július végéig 320 olyan személyi sérüléssel járó baleset történt Magyarországon, amelyekben érintettek voltak az elektromos rollerek vezetői, akik jelenleg az összes közlekedési baleset három százalékát okozzák - ismertette Óberling József.

MTI

Fotó: illusztráció/Teszt Plussz Magazin

kapcsolódó cikkek
Ittasan rollerezett egy szombathelyi járdán, eltilthatják a vezetéstől a férfit
Ittasan rollerezett egy szombathelyi járdán, eltilthatják a vezetéstől a férfit
A férfi nem okozott balesetet, de ellenőrzés alá vonták, amikor a járdán használta az elektromos rollert. A rolleres ittas volt, emiatt a vezetéstől is eltilthatják.
Fejsérülést szenvedett a roller utasa - elvétette a kanyart a vezető
Fejsérülést szenvedett a roller utasa - elvétette a kanyart a vezető
A kerékpáros- és gyalogoshídról érkező elektromos roller vezetője egy jobbra ívelő kanyarban letért az útról és a 45 centiméterrel mélyebben futó útra érkezett. Az utasa az aszfaltra zuhant és megsérült.
Új KRESZ-en dolgozik a kormány
Új KRESZ-en dolgozik a kormány
Ami fokozottabban védené a gyalogosokat és a kerékpárosokat, jelentette ki egy szakmai fórumon az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára.
Mától kötelező a felelősségbiztosítás az e-rollerekre
Mától kötelező a felelősségbiztosítás az e-rollerekre
Mától már csak kötelező felelősségbiztosítás birtokában szabályos közlekedni az e-rollerekkel. Ha rollert bérlünk, a mi felelősségünk meggyőződni róla, hogy az eszköz tulajdonosa kötött-e rá biztosítást.
Magas a baleseti kockázat, kötelező a biztosítás az elektromos rollerekre
Magas a baleseti kockázat, kötelező a biztosítás az elektromos rollerekre
Egy friss rendelkezés alapján július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kell kötni bizonyos elektromos hajtású járművekre - rollerekre, segway-ekre, de még a fűnyíró traktorokra is. A biztosító társaságok közül nem mindegyik kínál erre vonatkozó konstrukciót, mert magas a baleseti kockázat. Szakértők szerint viszont épp ezért érdemes szerződni, ám eddig csak kevesen gondoltak erre.
Elektromos rolleres lányt ütött el egy VW egy szombathelyi gyalogátkelőhelyen
Elektromos rolleres lányt ütött el egy VW egy szombathelyi gyalogátkelőhelyen
A rolleres megállt a gyalogátkelőhely előtt és leszállt a kétkerekűről. Úgy ítélte meg, hogy a menetirány szerinti jobb oldalról érkező auto megáll majd, ezért visszalépett a rollerre és begurult az auto elé, ami elütötte, írja a 112press.hu.
Ezek lehetnek a legfontosabb változások a készülő új KRESZ-ben
Ezek lehetnek a legfontosabb változások a készülő új KRESZ-ben
Készül az 1976 óta érvényben lévő KRESZ felülvizsgálata, megújítása, a részleteket a szakminisztérium 2025. március 31-ig véglegesíti. A tervek szerint az új KRESZ számos változást hoz a gyalogosokra, kerékpárosokra és a mikromobilitási eszközöket használókra vonatkozóan. Az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet által bemutatott reformok célja, hogy a közlekedési szabályok a jelenlegi technológiai fejleményekhez igazodjanak, miközben javítják a közlekedési kultúrát és a közlekedés biztonságát.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Pocak nyugállományba készül
Pocak elmúlt 10 éve robbanóanyag-kereső kutyaként telt. Ez egy speciális szakterület és stabil fizikai állóképességet kíván.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Mediterrán növényekkel kísérletezik ez a szombathelyi őstermelő
Különleges, leginkább a mediterráneumban honos gyümölcsöket termeszt köveskáli ültetvényén egy szombathelyi, három diplomás őstermelő, akit a felfedezés öröme, a gyümölcs kertészetben megtalált flow vezet hétről hétre a fák közé, hogy ott megtalálja a boldogságot. Most éppen a pisztácia a sláger nála, de a négy hektáros birtokon több mint 400 fajta gyümölcsfa várja a hetente kétszer érkező gazdát, Badics Lászlót.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Vármegyei II. osztály, északi csoport: továbbra is remek szériában az éllovas Kőszeg, négyet rúgott a Jánosháza és az Alsóújlak is
A Bozsok és a Spari összecsapása a 65. percben félbeszakadt. A Lukácsháza és a Répcelak is hazai környezetben diadalmaskodott, utóbbi kétgólos hátrányból tudott fordítani a hosszabbításban. A Szeleste Bükön hagyhatta el győztesen a játékteret.
legfrissebbek
Vármegyei I. osztály: gólzáporos hazai győzelmek, pontosztozkodás Celldömölkön
A Király SE, az ISA Haladás, a Csákánydoroszló és a Vasvár is magabiztosan tartotta otthon a három bajnoki pontot.
SZKKA: Hatalmas küzdelemben döntetlen a Vasas ellen (Képgalériával frissítve)
Az NB/I-es női kézibajnokság 5. fordulójában a Vasas látogatott a Haladás Sportkomplexumba. A fővárosiak az első félidőben jobbak voltak, de a szünet után Kulcsárék egyenlítettek, sőt, a vezetést is átvették. Az utolsó percben az ikszért támadhatott az SZKKA - ami sikerült is.
Az ötös lottó nyerőszámai
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón.
Villamos-nap a nosztalgia jegyében
50 éve, 1974. augusztus 20-án csilingelt utoljára a szombathelyi villamos. Ennek emlékére Villamos-napot tartottak szombaton a Smidt Múzeumban. Kamarakiállítás nyílt, villamostörténeti előadás hangzott el, a gyerekeket társasjáték várta, a villamoskocsiban szabadulószobát rendeztek be, modelleket és maketteket mutattak be, végül pedig az érdeklődők sétát tettek az egykori megállók között.
Az Európai Bizottság tájékoztatást kér a Temutól a piacterén illegális termékeket értékesítő kereskedőkről
Az Európai Bizottság megkereséssel fordult a Temu kínai online kereskedelmi óriásvállalathoz, részletes tájékoztatást kérve arról, milyen intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy megakadályozza az illegális termékeket értékesítő kereskedők jelenlétét a platformon - közölte a brüsszeli uniós testület.