km/óra
  2023.12.06., szerda  •  Miklós napja
Vackor karácsonya
Újévi Operettgála
Az augusztustól induló rezsiévben is marad a rezsicsökkentés

Az augusztustól induló rezsiévben is marad a rezsicsökkentés

A kormány úgy döntött, hogy az augusztustól kezdődő rezsiévben is marad a rezsicsökkentett gáz- és áramár a magyar családok számára - jelentette be a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

 

Az ehhez szükséges összeg 2024-ben is rendelkezésre áll a költségvetés rezsivédelmi alapjában - közölte Németh Szilárd.


A rezsicsökkentésnek köszönhetően minden magyar család, amely az átlagfogyasztás mértékéig fogyaszt energiát, 181 ezer forintot tud megspórolni havonta - tette hozzá.


A fideszes politikus emlékeztetett arra: egy évvel ezelőtt döntött arról a magyar kormány, hogy - a háborúra és az elhibázott brüsszeli szankciós politikára válaszul - mindenféleképpen fenntartja a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás mértékéig.


Ez a gáz esetében 1729 köbméter/év, az áram esetében pedig 2523 kilowattóra/év. Az áram esetében a háztartások 78 százaléka, a gáz esetében pedig a háztartások 85 százaléka esik ebbe a kategóriába - tette hozzá.


A döntés eredményeként - folytatta - az Eurostat adatai alapján az egész Európai Unióban továbbra is Magyarországon jutnak a legolcsóbban az energiához az emberek. Vásárlóerő paritáson pedig csak a luxemburgiak és a belgák pénztárcáját terheli meg kevésbé a rezsi kifizetése.


Vagyis olyan országokban mint Hollandia, Írország, Németország vagy Svédország, az embereknek a jövedelmükhöz képest többet kell fizetniük a háztartási energiáért, mint a magyaroknak - fűzte hozzá.


Arról is szólt: a kormány annak ellenére kiáll a rezsicsökkentés politikája mellett, hogy Brüsszel és a magyar baloldal is folyamatosan támadja az intézkedést.


Brüsszel a háború és az elhibázott szankciós politika árát a magyar családokkal fizettetné meg és elvenné a háztartási energiaár megállapításának jogosítványát nemzeti hatáskörből. A hazai "dollárbaloldal" pedig a külföldről kapott források fejében teljes egészében kiszolgálja a brüsszeli érdekeket - mondta Németh Szilárd. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.