km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Az anya kezdte meg a kislánya újraélesztését – műszaki hibás traktor szakította le a Mazda hátulját

Az anya kezdte meg a kislánya újraélesztését – műszaki hibás traktor szakította le a Mazda hátulját

A traktor bőgő motorral, pattogva érkezett a kereszteződésbe, ahol ütközött a védett úton haladó Mazdával, eltüntetve az autó bal hátulját. Egy ötéves kislány utazott szabályosan bekötve az édesanyja mögött, őt az autó ülésével együtt tolta maga előtt a felboruló traktor.

 

A pénteken este történt, halálos kimenetelű balesetről már részletesen beszámoltunk. A 112press éjfél után tudott beszélni a traktor vezetőjével, aki összetört, amikor megtudta, hogy a kislány elhunyt. De váltottak néhány szót az édesanyával is az elmúlt időszak talán legmegrázóbb Vas megyei balesetével kapcsolatban.


Sorokpolány felől Meggyeskovácsi felé tartott egy Mazda terepjáró. Az édesanya vezetett, a háta mögött 5 éves kislánya ült, az anyósülés mögött pedig még kisebb gyermeke. Mindkét gyermek be volt kötve, gyermekülésben utaztak. A Mazda haladt a védett útvonalon.


A vasszécsenyi elágazónál a menetirány szerinti jobb oldalról egy traktor hajtott bele a Mazda oldalába, kiszakítva az autó ülését, rajta a gyerekülésben ülő kislánnyal. A traktor ezután felborult, maga előtt tolva a kislányt.


A traktort vezető férfi -  elmondása alapján  -, amikor kimászott a traktorból hallotta, hogy az édesanya kiabálva keres valakit. Utána látta meg a gyermeket.


- A kereszteződésben a traktor az elsőbbségadás tábla ellenére fékezés nélkül hajtott belénk. Ketten karcolás nélkül megúsztuk, de az én kicsi babám az autóüléssel együtt az ütközéstől kiszakadt az autóból – írta meg nekünk az édesanya, aki munkája során naponta szembesül emberi tragédiákkal. - Élettel összeegyeztethetetlen sérülést kapott. A roncsokat egyből leszedettem róla, kezdtem az újraélesztést. Sajnos azonnal, fájdalom nélkül repült el a kisangyalom a mennyországba.


Az újraélesztés ugyan sikeres volt, de az is hamar kiderült, hogy a kislány életének megmentésére nincs esély.


A traktor vezetőjétől megtudták, hogy ismerte a kereszteződést, nagyon sokszor megtette az utat ezen keresztül. Mindig kísérőjárművel szállították a bálákat, ezúttal elöl egy terepjáró, hátul egy traktor haladt.


- Több mint 1500 bálát hordtam itt. Minden fordulónál megy előttem egy Nissan Navara terepjáró, vezetőautóként, hogy a szemből érkezők észleljék, hogy nagy jármű érkezik. 150 méterrel a kereszteződés előtt elvettem a gázt, de a traktor nem reagált. A 18. sebességfokozatból kapcsoltam vissza az elektronikus váltót, közben letéptem a műanyag burkolatot, hátha valamilyen kábel rázódott szét – mondta el kérdésükre a traktor vezetője. – Villogtatással jeleztem a vezetőautónak, hogy baj van. A kereszteződés előtt a hetedik sebességig tudtam visszaváltani. A Navara beállt a kereszteződésbe, hogy megállítsa a forgalmat, de ekkor már nagyon közel voltam. Balra kormányoztam a traktort, hogy elmenjek mellette, de ekkor a vezetőautó nagy gázzal kihajtott a kereszteződésből.


- Ez azért történhetett, mert a munkatársam látta, hogy az érkező autó vezetője valószínűleg nem észlelte őt. Az ütközés után felborult a traktor, azon voltam, hogy ne csússzak ki az oldalablakon, majd kimásztam és rohantam megnézni, mi történt. Nagyon megijedtem, sokkot kaptam, nem tudtam mit csináljak nagyon gyorsan történt minden, szinte semmire nem emlékszem – mondta a férfi, akit nagyon megviselt a kislány halálhíre.


- Két választási lehetőségem volt. Vagy berántom a traktort a kukoricásba és felborulok, vagy bízva a megállított forgalomban átmegyek a kereszteződésen és visszaváltással megállítom a traktort. A baleset időpontjában kb. 30 km/órás sebességgel haladtam, hetedik sebességfokozatban. Nem tudom, hogyan tudom ezt feldolgozni. Nagyon sajnálom, én okoztam a balesetet, de műszaki hiba miatt.


A műszaki mentést felhőszakadás nehezítette. A traktor és az autó roncsát éjfél után szállították el a helyszínről, addig teljes útlezárás volt érvényben. A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

 

Forrás és fotó: Tánczos Mihály/112press
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Katonatörténeti kiállítás, tárlatvezetéssel
Az egykori szombathelyi tűzoltók és katonák életéről, munkájáról sok relikviát őriznek a város katonatörténeti kiállításában, melyet a közösségi tér szervezésében sokan megnéztek a múlt héten, írja a Jászai Utcai Közösségi Tér Facebook-oldala.
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.