km/óra
  2023.09.27., szerda  •  Adalbert napja
Az Amazon ült a világ trónjára

Az Amazon ült a világ trónjára

Hatvannégy százalékkal nőtt egy év alatt a cég értéke.

 

A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat „BrandZ Top 100 Most Valuable Global Brands” felmérése szerint az Amazon értéke tavaly 64 százalékkal, 683,85 milliárd dollárra nőtt, így immáron harmadik éve áll a legértékesebb márkák élén. A második legértékesebb márka továbbra is az Apple, 612 milliárd dollárral (+74 százalék).

 

A tavalyi negyedik helyről az idén a harmadikra jött fel a Google, amelynek a márkaértéke 42 százalékkal, 458 milliárd dollárra emelkedett. Eközben a harmadik helyről a negyedikre csúszott vissza a Microsoft 410,27 milliárd dollár márkaértékkel, ami 26 százalék növekedés 2020-hoz viszonyítva.

 

A lista további hat helyezettje között van a kínai Tencent, amely két helyet javítva az ötödik helyre erősödött (204,93 milliárd dollár, 60 százalék), és szintén két helyet javítva a hatodik a Facebook (226,74 milliárd dollár, 54 százalék). A hetedik az Alibaba (196,91 milliárd dollár, 29 százalék), a nyolcadik pedig a Visa (191,285 milliárd dollár, 2 százalék).

 

A tízes lista kilencedik helyezettje a McDonald's (154,92 milliárd dollár, 20 százalék), a tizedik pedig a MasterCard (112,88 milliárd dollár, 4 százalék).

 

A százas listán a Tesla márkaértéke nőtt a legnagyobb mértékben, 275 százalékkal, 43 milliárd dollárra, ami a 47. helyre volt elég.

 

A listára 13 cég került fel először, rögtön a 12. helyet szerezte meg a Nvidia (105 milliárd dollár), az 52. a Zoom (37 milliárd dollár), az Advanced Micro Devices az 57. lett (33 milliárd dollár), a Spotify pedig a 99. (19 milliárd dolláros márkaértékkel). A listán szereplő száz márkának az összesített értéke 42 százalékkal, 7000 milliárd dollárra nőtt.

 

A BrandZ Top 100 tanulmányt a WPP marketing és márkatanácsadó, valamint cége, a Kantar Millward Brown készíti 2006 óta, akkor a 100 vezető márka értéke 1400 milliárd dollár volt.

 

Forrás: MTI, Kantar Millward Brown

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Vármegyei I. osztály: gólzáporos döntetlen Bükön, magabiztos hazai győzelem Sárváron
A Celldömölk is otthon tudott nyerni, a Csepreget múlta felül, a Csákánydoroszló viszont egyedüliként idegenbeli sikert aratott. Pontosztozkodással zárult a Söpte és a Rábapaty összecsapása.
legfrissebbek
Strasbourgig ment a méltóságteljes halál jogáért az ASL-beteg magyar alkotmányjogász
Dr. Karsai Dániel András vagyok, 46 éves, ügyvéd, alkotmányjogász. Valamint halálos beteg. Ezzel a két mondattal kezdi "POSZT MORTEM – Hogyan kell (jól) meghalni?" című posztját dr. Karsai Dániel, aki ugyanattól a betegségtől szenved (ez az ALS), amiben a neves fizikus, Stephen Hawking is elhunyt. Most a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, mert Magyarországon a hozzá hasonló helyzetben lévő, gyógyíthatatlan betegeknek nincs lehetőségük szenvedés helyett méltósággal befejezni életüket.
Műanyag hulladék füstölt egy betonfalú tárolóban Vasváron
Egy tűzesethez vonultak a Vas vármegyei tűzoltók kedden, egy vasvári hulladékgazdálkodási cég betonfalú tárolójához, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Lengyelország megpályázza a 2036-os nyári olimpia megrendezését
Ezt Andrzej Duda államfő szerdán jelentette be.
Csütörtökön ismét összeülnek a képviselők
A takarékossági intézkedések felülvizsgálata, az út- és járdafelújítási program eddigi eredményei és az autizmussal élők nappali ellátásának megoldása - többek között ezeket a témákat vitatják meg a nyári szünetet követő első testületi ülésen a képviselők. A csütörtöki közgyűlésen 19 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. Az ülést 9 órától élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, valamint a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Árvízi védekezés: jutalom a helytállásért
51 szervezet több száz önkéntese vett részt az árvízi védekezésben augusztus elején. A Rábán és a kisebb vízfolyásokon levonuló jelentős árhullám jó néhány vasi településen gondot okozott, embereket is kellett menteni. A hivatásosok munkáját nagyban segítették a mentőcsoportok, önkéntes tűzoltók, polgárőrök a vészhelyzetben.