km/óra
  2022.05.23., hétfő  •  Dezső napja
Ausztriában romlik a helyzet: 2G a 3G helyett hétfőtől

Ausztriában romlik a helyzet: 2G a 3G helyett hétfőtől

A szövetségi kormány és tartományi vezetők péntek délután tartott megbeszélését követően sajtótájékoztatón közölték, hogy hétfőtől Ausztria egész területén a 2-G-szabály lép életbe ott, ahol eddig a 3-G-szabály volt érvényben. A "zöld-útlevél érvényessége rövidül, az FFP2-es maszk viselési kötelezettségét pedig kiterjesztik, olvasható az orf.at-n.

Mint írják, a kancellária hivatalban megtartott sajtótájékoztatón Alexander Schallenberg (ÖVP) szövetségi kancellár, Wolfgang Mückstein (Zöldek) egészségügyi miniszter, valamint Günther Platter (ÖVP) és Peter Kaiser (SPÖ) tartományfőnökök ismertették az új járványügyi rendelkezéseket. Hétfőtől csak az oltott, vagy gyógyult személyek mehetnek étterembe, szállodába, vagy vehetnek igénybe testközeli szolgáltatásokat, illetve látogathatnak kórházakat, szociális intézményeket.

A 2-G szabály vonatkozik a 25 főnél nagyobb rendezvények látogatására is. A munkahelyeken marad a 3-G szabály, azaz oltott, gyógyult, vagy tesztelt személyek léphetnek csak be a munkahelyükre. A 2-G esetében az első oltás és egy PCR-tesztet is elfogadnak. Az üzletekben, a könyvtárakban és a múzeumokban az egész ország területén kötelezővé teszik az FFP2-es maszk viselését - fogalmaznak.

A „zöld-útlevél“ már csak kilenc hónapig lesz érvényes, mellyel a harmadik oltás beadatására kívánják motiválni a lakosságot. A Johnson & Johnson vakcinával oltottak „zöld-útlevele“ már csak január 3. érvényes. Rohamosan nő a fertőzöttek száma Ausztriában, a koronavírus-jelzőlámpa április óta először váltott ismét pirosra az ország egész területén.

kapcsolódó cikkek
Ausztriában szigorú szabályok a sílifteken és az adventi vásárokban is
Ausztriában szigorú szabályok a sílifteken és az adventi vásárokban is
A sípályákra és a karácsonyi vásárokba is csak 3-G-igazolással lehet majd belépni a kormány tervei szerint. A téli idegenforgalmi szezonra érvényes szabályok november 15-én lépnek életbe, írja az orf.at.
Burgenland és Bécs kivételével minden pirosra változik Ausztriában
Burgenland és Bécs kivételével minden pirosra változik Ausztriában
Az illetékes bizottság – az APA rendelkezésére álló – munkadokumentuma szerint csak Burgenland és Bécs került a CoV-jelző lámpa narancssárga szektorába, ami a magas kockázatot jelzi. A többi tartományban és az egész országban piros a lámpa. Ez azt jelenti, hogy nagyon nagy a fertőzésveszély, olvasható az orf.at-n.
Újabb szigorítások lépnek életbe Bécsben
Újabb szigorítások lépnek életbe Bécsben
Az egyre romló országos fertőzöttségi adatok miatt újabb szigorításokat jelentettek be Bécsben. Jövő héttől már csak oltottak és gyógyultak mehetnek például étterembe vagy vehetnek részt 25 fősnél nagyobb rendezvényeken. A járvány elleni harc fontos lépéseként lehetővé teszik az 5-12 évesek koronavírus elleni oltását is, olvasható az orf.at-n.

Savaria Fórum 31. évfolyam 19.szám - 2022.05.20.
Savaria Fórum 31. évfolyam 19.szám - 2022.05.20.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megyei I. osztály: magabiztosan nyert és bajnok lett a Sárvár
Hat találkozóból négyen gólképtelenek maradtak a hazai csapatok, a Sárváron kívül a Haladás-Zanat tudta otthon tartani mindhárom bajnoki pontot.
Hét bemutatót tervez az évadban a Weöres Sándor Színház
Sirály, Koldusopera, Bolha a fülbe. Hét bemutatóval és további három bérleten kívüli produkcióval jelentkezik a 2022/23-as évadban a Weöres Sándor Színház. Megemlékeznek névadójuk születésének 110. évfordulójáról, lesz karneválszínház nagy nevekkel, és változik a társulat összetétele - erről is szó esett a következő évadot beharangozó sajtótájékoztatón, ahol a választható bérlettípusokat is ismertették.
Megyei II. osztály, északi csoport: potyogtak a gólok a 26. fordulóban
A Mersevát tízszer, a Csepreg hétszer, míg az Uraiújfalu hatszor vette be ellenfele kapuját, de a Gencsapáti is gólzáporos mérkőzésen győzte le a Kemenesalját. A Gérce, valamint a Sé is otthon tartotta a három pontot, a Bozsok pedig a Söpte ellen nyert rangadót.
Csaknem 400 fiatal táncolt együtt a Fő téren (képgaléria)
Csaknem 400 fiatal táncolta el Johann Strauss Denevér című operettjéből a négytételes francia négyest ma a Fő téren. Két év kihagyás után ismét megrendezte az AGORA a Quadrille Európai Táncfesztivált, melynek kizárólagos hazai helyszíne Szombathely.
Megyei II. osztály déli csoport: a Csákánydoroszló nyolcig, a Körmend és a Telekes hétig jutott, a Tanakajdé az egyetlen hazai győzelem
Az Őriszentpéter a Gyöngyöshermán-Szentkirállyal, míg a Szentpéterfa a Rábatótfaluval osztozott meg a pontokon.
legfrissebbek
Meteorológiai szolgálat: az ország nagyobb részén továbbra sem enyhül az aszály
A csapadék egyenlőtlen eloszlása miatt az országban többfelé száraz a talaj, országos, áztató eső pedig továbbra sem érkezik, így az ország nagyobb részén nem enyhül az aszály - írta hétfői bejegyzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Mintegy kilenc tonna ólomakkumulátort értékesített
A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt egy büntetlen előéletű férfit. A vádlottal szemben 1.911.244 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
Első alkalommal rendezett a város Takács József emlékére versenyt
Május 21-én tartották a Takács József Tenisz Emlékversenyt a Késmárk utcai teniszpályán, melyen Szombathely Megyei Jogú Városa képviseletében dr. László Győző, sportért is felelős alpolgármester vett részt és köszöntötte a résztvevőket. A torna első alkalommal, de hagyományteremtő céllal került megrendezésre Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Sport és Ifjúsági Iroda szervezésében, olvasható a város honlapján.
Árokba sodródott egy autó Szentgotthárdon
Több helyen nem lesz melegvíz szerdán Szombathelyen
A felhasználói rendszer karbantartása miatt május 25-én, szerdán 8-tól 18 óráig Szombathely egyes részein a használati melegvíz-szolgáltatás szünetelni fog, olvahsató a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. közleményében.