km/óra
  2025.07.09., szerda  •  Lukrécia napja
Ausztria, Olaszország és Magyaroszág nyugdíjas szervezetei találkoztak Szombathelyen

Ausztria, Olaszország és Magyaroszág nyugdíjas szervezetei találkoztak Szombathelyen

Ausztriából, Olaszországból és több magyar vármegyéből is érkeztek nyugdíjas szervezeti vezetők az első alkalommal megrendezett Nemzetközi Regionális Idősügyi Fórumra, Szombathelyre. Az eseményen elhangzott: országhatárokon belül és kívül ugyanazok a problémák, ezekre igyekeztek megoldást találni a résztvevők.

Három osztrák tartomány nyugdíjas szervezetei, az Észak-Nyugat-Olaszországi Nyugdíjas Szövetség, valamint a határmenti magyar vármegyék nyugdíjas szervezeteinek vezetői vettek részt az idősügyi találkozón. A résztvevők egyetértettek abban, hogy ismereteik megosztása által a későbbiekben közös akciókban, pályázatokban, szakmai programokban érhetnek el közös sikereket. 

Roberto Treu (CGIL Nyugdíjas Szövetség) elmondta, hogy különösen ebben a három országban nagyon hasonló problémákkal küzdenek a nyugdíjasok, ezért nemcsak nemzeti, hanem közös megoldásokra is szükség van. Szerinte hasonlóan az európai minimálbér-rendszerhez egy olyan európai minimálnyugdíj-rendszert kellene kidolgozni és elfogadni, ami garantálja, hogy egy teljes életen át hozzá lehessen férni a megfelelő szociális- és egészségügyi szolgáltatásokhoz és a tisztességes megélhetéshez.

A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége azért kezdeményezte a nemzetközi találkozót, hogy az életkora miatt fokozottan kiszolgáltatott korosztály helyzetén összefogással segíthessenek. Arra törekszenek, hogy bővítsék szakmai kapcsolataikat.

Meskó László, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetség elnöke hozzátette, az alapötlet abból indult ki, teljesen mindegy, hogy Szombathely, Nyíregyháza, Graz, Bécs, az idősügyi problémák teljesen azonosak. Ezekre keresnek közös választ, mert nemcsak a problémáik közösek, hanem a megoldásoknak is annak kell lenniük. Akik itt vannak - osztrák, olasz és magyar, nyugdíjjal foglalkozó szakemberek -, azok, akik mindennapjaik során találkoznak ezekkel a problémákkal.

Az idősügyi fórumon öt téma - egészségügy, egzisztenciális helyzet, emberi méltóság, kommunikáció és szabadidő - köré csoportosították a közös teendőket. A szombathelyi szervezetnél már eddig is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy minőségi programokat kínáljanak a nyugdíjasoknak. Molnár Árpád, a Vas Megye és SZMJV Nyugdíjas Szövetség elnök felsorolta, hogy rendeznek szellemi vetélkedőt, batyus bált, részt lehet venni Ki mit tud?-on, főzőversenyen, különféle vetélkedőkön, kirándulásokon. 

A demográfiai változások miatt egyre több az időskorú. A nemzetközi regionális találkozónak feltehetően lesz folytatása.

 

Forrás: SZTV
Illusztráció: pixabay.com

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Sírva ismerte be a bűnösségét az állatkínzással vádolt osztrák asszony
A bíróság előtt állatvédők demonstráltak. A vádlottat szigorú őrizet mellett hozták a tárgyalására. A testi épségét a BV Műveleti Szolgálat biztosítja.
Itt lehet bejelenteni a közvilágítási hibákat
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a közvilágítás aktív elemeinek üzemeltetésére a VILLKÁSZ Kft.-vel kötött szerződést 2025. július 1. napjától 1 éves időtartamra.
Vihar - OKF: szerda reggelig 9752 káresetről érkezett bejelentés
Szerda reggel hat óráig az ország területéről 9752 káresetről érkezett bejelentés a műveletirányítási központokba, ezek közül eddig 5008 káreseményt számoltak fel a tűzoltóegységek, további 4 744 káresemény megszüntetésén pedig folyamatosan dolgoznak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
Állatvédők várják a per kezdetét Sárváron (videóval)
Ma kezdődik a Sárvári Járásbíróságon annak az osztrák nőnek pere, aki a Sárvári Járási Ügyészség vádirata szerint Vas és Győr-Moson-Sopron vármegyei településeken lévő ingatlanjaiban rendkívül rossz körülmények között tartott több száz állatot.
Devizapiac - Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama, 400 fölött az euró
Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.