km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja
Ausztria ismét szigorít augusztus közepétől

Ausztria ismét szigorít augusztus közepétől

Ausztria megint szigorít: augusztus 15-től jönnek az új szabályok, de a Magyarországról érkezőknek továbbra sem kell majd előre regisztrálniuk. Egyes helyeket viszont augusztus 15-től szigorúbb feltételek mellett vehetnek csak igénybe az országba látogatók, olvasható az orf.at-n.

 

Mint írják, a szállodák, éttermek, éjszakai szórakozóhelyek, de a boltok, színházak, múzeumok és szabadidőközpontok is jó ideje nyitva vannak már, ám ezeket a szolgáltatásokat augusztus 15-től szigorúbb feltételek mellett vehetik csak igénybe az országba látogatók. Jelenleg mindenki, aki valamelyik EU-s engedéllyel rendelkező koronavírus elleni oltás első adagját megkapta vagy a járvány kezdete óta átesett már a fertőzésen, szabadon mehet bárhová – vacsorázni, szórakozni egyaránt.


A hónap közepétől azonban már csak azoknak lesz szabad bejárásuk ezekre a helyekre, akik mindkét dózison túl vannak (illetve, ha a Johnson & Johnson egykomponensű oltását kapták, akkor igazolni tudják, hogy legkevesebb 22 napja túl vannak az injekción). Az ezt igazoló dokumentum (pl. EU-s oltási igazolás, vagy zöld útlevél) kiváltható egy 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszttel, vagy egy olyan papírral, amely igazolja, hogy a tulajdonosa nem több mint 90 napja esett át a koronavírus-fertőzésen.


A beoltottak közül sem jogosult azonban mindenki arra, hogy étterembe, moziba vagy szállodába menjen: azok, akik több mint 270 napja szereztek valamelyik vakcina által védettséget a koronavírus ellen, csak PCR-teszt elvégzése után látogathatják az intézményeket.


A Ciprusról, Spanyolországból, illetve Romániából Ausztriába érkezőkkel szemben már szerda (augusztus 5.) óta életbe léptették ezeket a korlátozásokat.
 

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.