km/óra
  2025.03.22., szombat  •  Beáta, Izolda napja
Könnyítés az Ausztriába utazóknak

Könnyítés az Ausztriába utazóknak

Nem kell előre regisztrálniuk az utazóknak június 10-től, ha járványügyileg stabil országból, például Magyarországról lépnek be Ausztriába – derül ki a beutazási korlátozásokról szóló rendelet módosításából. A 3G-szabálynak azonban továbbra is meg kell felelni, olvasható az orf.at-n.

 

Mint írják, Aki a rendelet „A“ mellékletében felsorolt országok valamelyikéből utazik be Ausztriába, annak nem kell előre regisztrálnia. Ilyen ország mások mellett Magyarország, Szlovákia, Szlovénia és Románia, de a Németországból és a horvát, olasz, görög vagy spanyol nyaralásból visszatérőknek sem kell előzetesen regisztrálniuk magukat.


Aki ezekből az országokból Ausztriába utazik, annak ugyanakkor továbbra is igazolnia kell, hogy tesztelték vagy beoltották koronavírus ellen, esetleg átesett a Covid-19-betegségen.


A határátlépéshez elfogadott koronavírus-tesztek a beutazást követően, 24 órán belül pótolhatóak, de ehhez már előzetes regisztráció is szükséges, a teszteredményt pedig utólag be kell mutatni a lakóhely vagy a beutazás helye szerint illetékes kerületi vagy járási járványügyi szervnek.
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.
Haladás: a jobb csapat nyert, elvitte a pontokat a Budaörs
Az NB/III-as bajnokság Észak-Nyugati csoportjának 20. fordulójában a Haladás a Budaörs gárdáját látta vendégül. A szurkolók hét találatot láthattak. A végeredmény: 2-5.