
Átvette mandátumát és letette esküjét Szombathely és térsége új országgyűlési képviselője
Facebook-oldalán számolt be arról az ózdi dr. Csuzda Gábor, hogy hétfőn a Nemzeti Választási Bizottság határozata alapján átvette mandátumát és letette képviselői esküjét a Parlamentben, így hivatalosan is ő lett Hende Csaba lemondása után Szombathely és térsége új országgyűlési képviselője. Az országgyűlési képviselői mandátumot a Fidesz–KDNP közös országos listája alapján adták ki neki.
„Az ünnepélyes eskütételt követően meg is kezdtem első munkanapomat a Magyar Országgyűlésben. Térségünknek így két országgyülési képviselője lesz az előttünk álló szűk egy esztendőben, hiszen mandátuma lejártáig Riz Gábor továbbra is végzi azt a munkát, amelyre 2022-ben felhatalmazást kapott a választópolgároktól” – írta.
Hozzátette, megtiszteltetés ez számára, de tisztában van azzal is, hogy ez a feladat nemcsak bizalmat, hanem felelősségteljes, alázatos munkát is jelent.
„Bár a mandátum Vas vármegye 1. számú választókerületéből üresedett meg, listáról bejutott képviselőként továbbra is Ózd, Borsodnádasd, Putnok, Szendrő és Rudabánya térségéért dolgozom. Ez az a közösség, amelyben élek, amelyet ismerek, és amelyért már évek óta teszem a dolgom – most már a Parlamentben is. Köszönöm mindazoknak, akik eddig is mellettem álltak. A munka folytatódik – most egy új szinten, de a jól ismert céllal: építeni, szolgálni, képviselni” – jelentette ki.
Nem kell időközi választás, a Fidesz választhatott
Június 3-án derült ki, hogy miután dr. Hende Csabának le kellett mondani a képviselői posztjáról, mert az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává választotta, egy ózdi lokálpatrióta fogja képviselő a Parlamentben Szombathelyt és a környékbeli települések egy részét (Vas 1-es számú egyéni választókerület) a jövő évi választásokig.
A jogszabály szerint az egyéni választókerületben szerzett mandátum megüresedése esetén időközi választást kell rendezni, de nem lehet időközi voksolást tartani az országgyűlési képviselők általános választását megelőző év április 1-je és az általános választás napja között. Abban az esetben, ha nem lehet időközi választást kitűzni, a jelölőszervezetek nevezheti meg, kinek kérik kiadni az országos listán eredetileg szereplő jelöltek közül a mandátumot. Így Hende utódját a Fidesz-KDNP nevezhette meg, a döntés szerint pedig a közös lista 169. helyén szereplő dr. Csuzda Gábor intézi a térség ügyeit az országgyűlésben 2026 tavaszáig.
Egyetemi éveit leszámítva végig Ózdon élt
A politikust a Borsod24 május elején mutatta be: az ózdi politikai élet újabb fordulóponthoz érkezett. Riz Gábor (Fidesz-KDNP) két évtizedes országgyűlési képviselői pályafutása után végre ismertté vált, ki lesz az utódja a Borsod megyei 3-as számú választókerületben. A szerencsés kiválasztott nem más, mint dr. Csuzda Gábor.
Pályafutása a portál írása nyomán:
- Ózdi születésű lokálpatrióta, aki – egyetemi éveit leszámítva – végig a városában élt.
- 2019-ben kezdte politikai pályáját önkormányzati képviselőként, amikor a helyi 9-es választókerületben elsöprő, 62,64 százalékos győzelmet aratott.
- Előbb Riz munkatársa lett, majd asszisztense, a 2022-es országgyűlési választásokon pedig már kampányfőnökként dolgozott mentora mellett.
- 2024-ben a Fidesz-KDNP színeiben indult Ózd polgármesteri székéért, ahol Riz Gábor személyesen jelentette be jelöltségét.
- A voksoláson Janiczak Dávid, a hivatalban lévő polgármester 55,92 százalékkal győzött, míg Csuzda csak 41,46 százalékot szerzett.
- A vigaszdíj egy hely lett a képviselő-testületben a Fidesz kompenzációs listáján.
- 2025 elején Csuzda váratlanul az Edelényi Járási Hivatal vezetői székében találta magát. Facebookon köszönte meg a bizalmat Navracsics Tibor miniszternek, dr. György István államtitkárnak, Alakszai Zoltán főispánnak.
- A kinevezés összeférhetetlen volt az önkormányzati képviselői mandátummal, így február végén le kellett mondania.
Fotó: Facebook/Dr. Csuzda Gábor


A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.