
Átalakítanák a Bajnokok Ligáját
A főtáblán szereplő együttesek az eddigi hat helyett legalább tíz találkozót vívnának, azaz a csapatok nem találkoznának minden riválisukkal. Az egyetlen tabella alapján a legjobb nyolc kvalifikálná magát a nyolcaddöntőbe, míg a 9-16. helyezettek a 17-24. helyezettekkel játszanának a 16 közé kerülésért.
A tervezet ismeretében az európai bajnokságokat összefogó szervezet rendkívüli közgyűlést tartott pénteken, amelyen „erős aggályának” adott hangot, hogy az amúgy is sűrű versenynaptár még telítettebbé válna a plusz játéknapoktól. Az UEFA ennek a problémának a megoldását abban látja, hogy húszról 18 csapatosra kellene csökkenteni az élbajnokságok mezőnyét, valamint ahol létezik, ott megszüntetni a Ligakupát, az élcsapatok pedig később kapcsolódnának be a nemzeti kupaküzdelmekbe.
A plusz helyeket illetően annyit tudni, hogy egyet a francia bajnokság kapna, így a Ligue 1 a másik négy nagy liga, a spanyol, az olasz, a német és az angol szintjére emelkedne. A Reuters brit hírügynökség forrásai szerint a kisebb bajnokságok képviselői azért aggódnak, hogy a fennmaradó helyeket sem ők kapnák meg, hanem a Serie A, a Premier League, a La Liga és a Bundesliga növelhetné tovább a képviseletét.
Az UEFA jövő héten mutatja be az új szisztémát az 55 nemzeti szövetségnek, miközben szorosan együttműködik az európai klubokat képviselő szervezettel is. (MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.