km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Átadták a Szent Quirinus utcát

Átadták a Szent Quirinus utcát

Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere élőben jelentkezett be közösségi oldalán a Szent Quirinus utcából Ágh Ernő képviselő társaságában. A szakaszt ma adták át a forgalomnak.

- A Körmendi utat és a Jáki utat összekötő út egész eddig le volt zárva, ám ma délelőtt elbontottak mindent, így használatba vehették a szakaszt az autósok – kezdte élő bejelentkezését dr. Nemény András, aki kiemelte: bicikliút és közvilágítás is található az említett szakaszon, amely óriási hasznára lesz a szombathelyieknek. Hosszú út vezetett idáig, emlékeztetett a polgármester, hozzátéve azt, hogy 2015-ben még Ágh Ernő, a körzet képviselője terveztette meg az utat. 2019 márciusában adták be a pályázatot, a kivitelezés kissé elhúzódott, de végül ma beteljesült az álom. A  polgármester úgy fogalmazott: használják minél többen az utat a szombathelyiek. Dr. Nemény András azt is aláhúzta: konszenzus volt mindvégig a kérdésben.

Ágh Ernő is örömét fejezte ki azért, hogy sikerült átadni az utat a városlakók nagy örömére, s mint hozzátette: régi igény volt már az útszakasz kialakítására. A fideszes képviselő köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a projekt lebonyolításában. Nem volt egyszerű sem a forrás előteremtése, sem pedig a kivitelezés, tette hozzá Ágh Ernő, aki a Szent Quirinus utat városstratégiai szempontból is kiemelt jelentőségűnek titulálta.      

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.
Az összes hadrafogható traffipax kint volt az utakon a Speedmarathonon (Videóval)
A rendőrség hetek óta hirdette a pénteki európai sebességmérési napot, a Speedmarathont, amikor a rendőrkapitányságok egyszerre bevetik az összes sebességmérő eszközüket. Ennek ellenére mindig akadnak olyanok, akik fennakadnak egy, vagy több műszeren, írja a 112press.hu.