km/óra
  2025.07.11., péntek  •  Nóra, Lili napja
Átadás: 21 éves Fiat Panda mellé érkezett játékunk fődíja, a sötétkék kabrió

Átadás: 21 éves Fiat Panda mellé érkezett játékunk fődíja, a sötétkék kabrió

Bernáthné Széles Márta nyerte játékunk fődíját egy Fiat 500-as kabriót, a szerencsés győztes kedden, férjével és lányával együtt vette át az autót. 

Egy 21 éves - szintén kék - Fiat Pandával érkeztek az átadóra, amely több mint 15 éve szolgálja hűségesen a családot (megbízható,  időnként kér ugyan ezt-azt, és mivel olasz, előfordul, hogy kicst megbolondul, de sohasem hagyott cserben bennünket, mondta Tamás, a családfő a régi járgányról). Az adminisztrátorként dolgozó Márta az Instagramon találkozott nyereményjátékunk hirdetésével és beküldte a négy lapszámban megjelent szlogeneket. Mint mondta, régebben szívesen vett részt hasonló játékokban, mostanság annyira nem, ám  ez a lehetőség megtetszett neki. Kabrióban még nem ült, de vonzották a nyitott kocsik, mesélte, miközben operatőr és fotós kollégáink kérése alapján beszállt az autóba. Még sohasem semmit nyertem, mondta el lapunknak, a lottón is csak kettesig jutottam, amikor felhívtak, hogy enyém a játék fődíja, betelt egy kis időbe, amíg felfogtam, lett egy vadonatúj autóm.

- Először is hazamegyünk a kocsival, majd ünnepelünk  - rakta össze az útitervet Márta, miután Horváth Zoltán ügyvezetőtől átvette a kulcsot a jármű forgalmiját és kitapasztalta, hogyan gördül le a vászontető a sötétkék Fiatról -, aztán megmutatjuk a szülőknek is. A Pandáról még nem döntöttük el, hogy mi lesz a sorsa - a férjre várt a feladat, hogy hazavigye a régi kocsit a fotózás és kamerázás végeztével. 

Fotók: Nagy Jácint

kapcsolódó cikkek
Sorsolás: gazdára talált nyereményjátékunk fődíja, a FIAT kabrió
Sorsolás: gazdára talált nyereményjátékunk fődíja, a FIAT kabrió
Közjegyző jelenlétében kedden délelőtt megtörtént a májusban indult nyereményjátékunk sorsolása és gazdára talált a FIAT 500-as kabrió.

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak