
Kicsúszott a kanyarban és árokba borult egy autó Mersevátnál
Kicsúszott a kanyarban, majd árokba borult egy gépkocsi pénteken reggel Mersevát térségében, a 834-es főúton, az Ady Endre téri elágazásnál – olvasható a katasztrófavédelem honlapján.
Mint írják, a vezető saját erejéből ki tudott szállni a járműből, amit a celldömölki önkormányzati tűzoltók áramtalanítottak. Az egység mellett a társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre, félpályás útlezárás mellett dolgoznak.
Fotó: police.hu

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.