km/óra
  2025.03.23., vasárnap  •  Emőke napja
Budapesten is bizonyíthatnak a szombathelyi diákszínjátszók

Budapesten is bizonyíthatnak a szombathelyi diákszínjátszók

Arany minősítést kapott a Weöres Sándor Színház JátsszMa diákstúdiójának mindkét csoportja a Győrben rendezett Nyugat-dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozón. Az egyik társulat a május végi, budapesti országos döntőben szerepelhet.

A szombathelyi színház három éve működő diákstúdiójának csoportjai remek eredménnyel tértek haza a nyugat-dunántúli diákszínjátszó találkozóról. A Németh Gyöngyi vezette társulat az Egy tojásból minden lehet című, Örkény István egyperceseiből összeállított előadással indult a fesztiválon és produkciójukat arany minősítéssel jutalmazta a zsűri.

Németh Gyöngyi, a JátsszMa Diákstúdió csoportvezetője elmondta, hogy az arany minősítés mellett kaptak egy érdekes megnevezésű különdíjat. Ez egy színészi különdíj, amit egy-egy embernek szoktak odaadni, de most olyan egységesnek és magas színvonalúnak tartották a csapat színészi játékát, hogy a társulat megkapta ezt a díjat.

A másik csoport stúdiósai a dán Janne Teller Semmi című regénye alapján készült előadással neveztek a fesztiválra. A regényt előbb betiltották, majd kötelezővé tették Dániában. A színdarab címe: Fontos Dolgok Halma.

Szabó Róbert Endre csoportvezető hozzátette, az volt a legizgalmasabb kérdés, hogy a nagyon naturális dolgokat, amik a regényben vannak, hogyan tudják megvalósítani úgy, hogy színpadon vállalható és megvalósítható legyen. Úgyhogy talán ettől is izgalmas, azon kívül, hogy természetesen maga a kérdés, amit fölvet, az nagyon fontos ezeknek a fiataloknak.

Szabó Róbert Endre és Ostyola Zsuzsanna stúdiósainak produkcióját is arany minősítéssel jutalmazta a zsűri, és továbbjuttatta a május végi Országos Diákszínjátszó Találkozóra. A győri regionális találkozón 11 csoport szerepelt, közülük ketten jutottak tovább. 

 

Forrás: SZTV
Fotó: Mezősi Kristóf/WSSZ

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Honvédségi baleset: egy fiatal nő és egy kiképző katona sérült meg életveszélyesen, miután felrobbant egy kézigránát
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében – közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.