km/óra
  2023.06.02., péntek  •  Kármen, Anita napja
Sárga Zebra
Áprilisban velemi utcát neveznek el Törőcsik Mariról

Áprilisban velemi utcát neveznek el Törőcsik Mariról

Megvan a pontos dátum is, hogy mikor avatják fel az utcanévtáblát - írja a Nyugat.hu.

A Nyugat.hu februárban megírta, hogy tavasszal felavatják Velemben a Törőcsik Mari utcát, miután kiszúrták az önkormányzat 2023-as programtervezetében az április 16-i Törőcsik Marika emléknapot. Ám akkor ez még csak terv volt, habár Bakos László polgármester azt mondta a lapnak, hogy nyolcvan százalékra ki meri jelenteni, hogy sikerülni is fog.

"Egy hónap eltelt azóta, hivatalosan pedig még nem láttuk sehol sem meghirdetve az eseményt, így ismét megkerestük a polgármestert, hogy megkérdezzük, történt-e azóta bármi az ügyben.

„Annyi fejlemény van, hogy április 14-én pénteken lesz egy utcatábla avatás, de pontos időpont egyelőre még nincs” – árulta el Bakos.

Elmentünk Velembe is, hogy megnézzük, melyik az a bizonyos utca, ami a Kossuth-nagydíjas művésznő nevét fogja viselni. Ahogy ugyanis azt már írtuk,

a falu egyik új építésű házakból álló, még névtelen utcáját nevezik el róla." - olvasható a Nyugat.hu mai cikkében.

Fotó: Nagy Jácint

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 19. szám - 2023.05.26.
Savaria Fórum 32. évfolyam 19. szám - 2023.05.26.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Relax az arborétumban: ÖkoPlusz Fesztivál másodszor
Második alkalommal rendezték meg a Kámoni Arborétum Látogatóközpontjában és a Kámoni Fiókkönyvtárban az ÖkoPlusz Fesztivált: a pénteken kezdődő fesztivál kiemelt napján, szombaton látogattunk ki az arborétumba – a környezettudatosság, a testi-lelki egészség köré épülő programok tartalmas kikapcsolódást nyújtottak a növénykert harmonikus környezetében.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
Nem látta a szemből érkező Volvót a Suzuki vezetője
Pillanatnyi figyelmetlenség vezetett balesethez Szombathelyen. Az okozó nem tudja megmagyarázni magának sem, hogy mi történt az ütközés előtti másodpercben - írja a 112press.
legfrissebbek
Folytatódik a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújítása
Menetrend szerint folytatódik a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújítása. A gázművek június 5. hétfőtől várhatóan június 20-ig a Vörösmarty utca északi végén található gázvezeték rekonstrukcióját végzik.
Szállodakomplexum épül Balatonfüreden 22,5 milliárd forintból
Balatonfüreden 22,5 milliárd forint értékű beruházással szállodakomplexum épül a belvárosban, a Le Méridien resort a tervek szerint 2025 tavaszától fogadja a vendégeket - közölte Szepesi Richárd projektalapító sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.
Három autó ütközött össze Szombathely és Ják között
Egy balra kanyarodni szándékozó jármű vezetője erősen fékezett, emiatt a mögötte érkezőknek is bele kellett taposnia a fékbe. Először a sorban harmadik autónak koccant egy jármű, amibe ezután belehajtott egy másik - írja a 112press.
Újabb gyermekmentőmellényeket helyeztek ki a Balatonnál a vízimentők
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) három új állványt helyezett ki balatoni strandokon és egy kikötőben, ahonnan a gyerekek ingyenesen vehetnek kölcsön mentőmellényeket a strandoláshoz - tájékoztatta a VMSZ pénteken az MTI-t.
Gyerekeket kényszerített szexuális cselekményekre egy 43 éves férfi
"Intézetis" kisfiúkat csalt otthonába, majd pizzával, cigarettával, játékokkal és pénzzel honorálta szexuális igényeinek kielégítését a gyanú szerint a 43 éves férfi, akit a Pest vármegyei rendőrök fogtak el az Érdi Rendőrkapitányság munkatársainak segítségével.