km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Angol-magyar - Hetvenezren lehetnek a Wembleyben, 12-szeres pénzt ér a magyar siker

Angol-magyar - Hetvenezren lehetnek a Wembleyben, 12-szeres pénzt ér a magyar siker

A konkrét eredmény tekintve a 3-0-s angol győzelem kecsegtet a legkisebb haszonnal (5,5), a három- vagy annál többgólos magyar diadal pedig 150-szeres szorzót ér.

Hetvenezer nézőt várnak a szervezők kedden este a Wembley Stadionba, az angol és a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőjére. A találkozóra információk szerint eddig 800 jegyet adtak el a vendégszektorba, ugyanakkor a brit szurkolók között is sok magyar lesz, a Londonban élők közül ugyanis többen korábban ide vették meg belépőiket, mert nem lehetett tudni, hogy a koronavírus-járvány miatt milyen korlátozások lesznek érvényben.

 

Nagy-Britanniában nagy hagyománya van a fogadásnak, így természetesen az angol-magyar vb-selejtezőre is készültek a bukmékerek. Az összecsapásra külön lapot adtak ki, amelyben számtalan lehetőségre lehet kicsi vagy akár jelentősebb tétben is fogadni. Az Európa-bajnoki döntős házigazdák sikere alig fizet valamit, az odds 1,14, ugyanakkor egy esetleges magyar győzelem 12-szeres pénzt ér az arra fogadónak.

 

A konkrét eredmény tekintve a 3-0-s angol győzelem kecsegtet a legkisebb haszonnal (5,5), a három- vagy annál többgólos magyar diadal pedig 150-szeres szorzót ér. Arra, hogy ki szerzi a találkozó első gólját, Harry Kane, a Tottenham Hotpsur csatára a legesélyesebb (3,00), a vendégeknél ugyanerre a fogadásra Nikolic Nemanja és Sallai Roland került az élre 16-szoros lehetséges nyereménnyel. Érdekesség, hogy Magyarországon van olyan online fogadóiroda, amelynek kínálatában az 1-0-s magyar győzelem nagyobb oddsszal, 34-szeressel szerepel, mint a 6-0-s angol siker, amelyet eltalálva a tét 26-szorosát kapja vissza a szerencsés játékos. A világbajnoki selejtező 20.45 órakor kezdődik a Wembley Stadionban.

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Baleset Szombathely közelében az M86-oson
Egy Ford és egy Audi ütközött az M86-os autóúton Vépnél a Répcelak felé vezető oldalon pénteken délután, eddig tisztázatlan körülmények között, számolt be róla a 112Press.hu. A forgalom a helyszínelés idején egy sávon haladhat, torlódásra kell számítani. Két embert vittek kórházba.